Megbüntettek öt kutyasétáltatót az éjszaka, mert nem tartották be az 500 métert

Átlépték a megengedett határt.

Óvádi Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője és az állatvédelem miniszteri biztosa kedden jelentette be, hogy módosították a kormány korábbi intézkedését, így az este 8-kor életbe lépő kijárási korlátozás ellenére is van lehetőség a kutyasétáltatásra, igaz, erre mindössze a lakóhelytől 500 méteres körzetben van lehetőség.

Hogy mennyire komolyan veszik az 500 méteres szabály betartását, azt az is bizonyítja, hogy Kiss Róbert alezredes az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, az elmúlt éjszaka 5 kutyasétáltatóval szemben kellett intézkedniük, mert nem tartották be a megengedett távolságot. Közülük hármat helyszíni bírsággal sújtottak, két ember ellen pedig szabálysértési feljelentést tettek.

Az alezredes emellett elmondta, a kijárási tilalom megsértése miatt

273

esetben intézkedtek: 80 embert figyelmeztettek, 123 helyszíni bírságot szabtak ki, 70 emberrel szemben pedig szabálysértési feljelentést tettek.

Ellenőrizték a közterületi csoportosulásokat is, ezt az új szabályozás tiltja, és nyolc emberrel szemben intézkedtek emiatt.

Kiemelten ellenőrizték a vendéglátó üzleteket – mondta az alezredes, emlékeztetve arra, hogy a szerdától hatályos szabályok szerint a vendéglátó üzletekben csak az ott foglalkoztatottak lehetnek, vendégek csak arra az időre mehetnek be maszkban, amíg átveszik az elvitelre rendelt ételt.

Szerdán hét üzlet bezárásáról döntöttek, mert az üzemeltető vagy a tulajdonos nem tartotta be az előírásokat.

Beszámolt arról: egy VI. kerületi sörözőt bezártak 30 napra, mert a tiltás ellenére is fogadott vendégeket, a rendőri ellenőrzés idején is öten fogyasztottak ott szeszes italt. Ugyancsak bezártak 30 napra egy VIII. kerületi presszót, ahol négy vendég volt és közülük hárman fogyasztottak szeszes italt, de még a pultos sem viselt maszkot szabályszerűen.

A IV. kerületben és Encsen is hasonló intézkedésekre volt szükség. Kiss Róbert rámutatott: sörözőben, presszóban, kocsmában is tilos vendégeket fogadni.

Az alezredes ugyanakkor köszönetet is mondott a lakosság többségének jogkövető hozzáállásáért. Mint mondta, az elmúlt este és éjszaka összességében kevesen voltak az utcákon, és az ellenőrzöttek zöme rendelkezett a kijáráshoz szükséges munkáltatói igazolással.

(via MTI)

(Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán)

Kapcsolódó cikkünk:

https://nyugatifeny.hu/2020/11/12/apokaliptikus-hangulat-budapesten-a-tek-emberei-es-pancelautoi-mar-kivonultak-az-utcakra-szerda-ejjel

Valódi Hírek