Török Gábor: Színtiszta hatalomtechnikai trükközés a választási törvény módosítása

Valójában Orbán tölti be egy kolbászba az ellenzéket – véli a politológus.

Kedden délután a parlament 90 napos határidővel megszavazta a rendkívüli felhatalmazást a kormánynak. A következő időszakban Orbán Viktor és a miniszterek szabadon, parlamenti felhatalmazás nélkül dönthetnek fontos kérdésekben.

Tegnap éjszaka, az új törvény hatályba lépése előtt egy perccel, 23 óra 59 perckor közös törvénymódosítást nyújtott be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Varga Judit igazságügyi miniszter. Ebben a választási törvények megváltoztatására tettek javaslatokat.

Ebben az is szerepel, hogy legalább 9 megyében és a fővárosban, a 106-ból összesen legalább 50 választókerületben kell indulnia a pártoknak ahhoz, hogy listát állíthassanak. Ez radikális változás, ugyanis eddig elég volt 28 jelöltet indítani ahhoz, hogy listát állíthasson egy párt.

A nyugat.hu megkereste Török Gábor politikai elemzőt a törvényjavaslattal kapcsolatban. Török szerint „a mostani javaslat közös listaállításra kényszeríti rá az egyéni körzetekben egy jelöltet indítani szándékozó ellenzéki pártokat”.

Szerinte ez a javaslat másfél évvel a következő parlamenti választás előtt

„színtiszta hatalomtechnikai trükközés.”

„Azért születik, hogy megvalósuljon az, amit a kormányoldal már korábban is vizionált: az ellenzék, ha az egyéni választókörzetekben mindenhol egy jelöltet akar állítani, csak egy közös listán indulhasson a választáson. Valójában tehát a kolbászt – amiről korábban már beszélt is – most maga Orbán Viktor tölti be”

– ecsetelte a politikai elemző.

Török úgy gondolja, hogy a mostani döntéssel világos helyzet áll az ellenzék előtt. Innen már nincs más lehetősége az ellenzéknek:

közös jelölteket kell állítani, ha sikerrel akarnak járni 2022 tavaszán.

Ez azzal az előnnyel járhat, hogy az ellenzéki pártok könnyebben fogadtathatják el szavazóikkal a közös listát, ugyanis más esetben nincs esély a győzelemre.

A politológus szerint az ellenzék külön indulásával a kormánypártok már most biztosak lehetnek kétharmados győzelmükben. Ehhez képest nincs arra biztosíték, hogy az ellenzék számára a közös lista rosszabb, mint a több listás megoldás. A közös indulás ugyanis akár

az ellenzék győzelmének is megágyazhat.

(nyugat.hu)

Valódi Hírek