Meghátrált a lengyel kormány a hatalmas tüntetések után: Elhalasztják a botrányos abortusztörvényt

Hirtelen mégis párbeszédet kezdeményeznének.

Michał Dworczyk, a lengyel miniszterelnöki hivatal vezetője jelentette be kedden, hogy időt kell hagyni a párbeszédre, mert a téma nagyon felkavarta az indulatokat az országban,

ezért az abortusztörvény további szigorításának bevezetését elhalasztják.

A szélsőjobboldali kormánypárt, a Jog és Igazságosság Pártja kérte korábban a lengyel alkotmánybíróságot, hogy vizsgálja felül az abortusztörvényt, ami eddig is Európa legszigorúbbja volt.

A bíróság döntése után a terhességmegszakítást kizárólag nemi erőszakból fogant magzat esetében engedélyeznék, illetve akkor, ha a terhesség az anya életét veszélyezteti.

Lengyelországban azonban soha nem látott tömegek mozdultak meg a döntés után, a tüntetésekről mi is beszámoltunk.

A bíróság döntését hétfőn kellett volna, ezáltal emelkedett volna jogerőre. Nem világos, hogy a lengyel kormány egyáltalán elhalaszthatja-e a jogerőre emelkedést. Anna Wójcik jogtudós a Guardiannek azt mondta, hogy ez egy politikai trükközés része.

Kinga Stańczuk, a lengyel baloldali párt, a Razem aktivistája a Mércének adott interjúban október 27-én azon az állásponton volt, hogy szerinte a kormány nem vonhatja vissza az alkotmánybírósági döntést. Az interjúban külön kiemelte, hogy a lengyel alkotmánybíróságot egyébként is

„évek óta manipulálják, a Jog és Igazságosság (a lengyel kormánypárt) olyan bírókat nevezett ki, akiknek jogi értelemben nem lenne szabad ott lenniük.”

Jogvédő csoportok szerint pedig már a szigorításról szóló döntés meghozatala sem volt jogszerű.

Mateusz Morawiecki korábban már egyeztetésre hívta a tüntetők és az ellenzékiek képviselőit, Andrzej Duda elnök pedig javaslatot tett egy új abortusztörvényre. Ez engedné, hogy ha a magzatnál valamilyen élettel összeegyeztethetetlen rendellenességet diagnosztizálnak, meg lehessen szakítani a terhességet. Egyéb fogyatékosság esetében azonban szintén tilos volna az abortusz.

Duda javaslata szerint tehát lényegében maradna az eredeti törvény, azonban a tüntetők számára az is elfogadhatatlan.

Eközben a lengyel katolikus egyházfő, Stanislaw Gadecki érsek több több lengyel életvédő és nagycsaládos szervezet mellett kifogásolta Duda fent említett kezdeményezését, mondván: ha az megvalósulna, akkor az életképtelen magzatok abortálása eutanáziának minősülne.

Hozzátette azt is:

„az életszentség kérdéseiben az egyház semmilyen kompromisszumot nem köthet.”

 

Valódi Hírek