Fekete-Győr: Ha 2022-ben győz az ellenzék, rendszert, korszakot fogunk váltani

A Momentum elnöke „fidesztelenítésre” készül.

Fekete-Győr András nemrég a Szabad Európa podcast-adásának vendége volt, ebből a beszélgetésből közölt most részleteket a lap. Eszerint a Momentum elnöke beszélt arról is, hogy a 2022-es választási győzelem esetén az ellenzéknek meglesznek az eszközei arra, hogy „fidesztelenítsék” a magyar gazdaságot és az államot. Ezzel kapcsolatban viszont a pártelnök csak a jövőre esedékes előválasztások idején szeretne további részleteket elárulni.

Azt viszont elmondta, hogy a nemrég Kúria elnökének választott Polt Péter ellen biztosan eljárások indulnak majd. Fekete-Győr szerint ugyanis a legfőbb ügyész

alkotmányellenes tevékenységet végez”.

A Momentum politikusa hozzátette, nem egyszerű kormányváltásra készülnek, hanem „rendszert, korszakot fogunk váltani”.

Hozzátette:

köztársasági elnököt is nyilvánvalóan cserélni kell”.

Az ellenzéki együttműködéssel kapcsolatban Fekete-Győr megerősítette korábbi nyilatkozatát, amely szerint egy esetleges közös listán nem szeretne olyan politikusokat látni, mint a szocialista Tóth Csaba. Arra a kérdésre, hogy miért pont őt, hiszen egy korábban rasszista kijelentéseket tevő politikus, Bíró László nemrég elfogadható jelölt volt Borsodban, a Momentum elnöke a gengszter szót is használta – írja a Szabad Európa.

Arra viszont, hogy Gyurcsány Ferenccel vagy Dobrev Klárával lenne szívesebben közös listán, Fekete-Győr azt mondta, „én a személyes frusztrációimat, ellenszenveimet már rég félretettem”.

A közös ellenzéki programmal kapcsolatban a pártelnök nem árult el túl sok részletet az interjúban, mindössze három pontot jelölt meg:

  • nem szabad tovább húzni az eurozónához való csatlakozást;
  • nem lehet hozzányúlni a határon túli magyarok szavazati jogához,
  • és mindenképp bele kell vágni egy nagy digitális oktatási reformba.

(Szabad Európa nyomán)

Valódi Hírek