Gulyás szerint az SZFE tüntetése a kormányért zajlott, jó érzéssel nézte a történteket

Logika.

Október 23-án több ezren vonultak utcára Budapesten a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói által a szellemi szabadságért és a felsőoktatás autonómiájáért szervezett tüntetésen.

A demonstráción a színművészeti hallgatói és oktatói többek közt az ellen álltak ki, hogy egyetemük az általuk illegitimnek tartott kuratórium vezetése alá kerüljön és azt szeretnék elérni, hogy az alapítói jogokat birtokló Innovációs és Technológiai Minisztérium a bevonásukkal tárgyalja újra az egyetem alapítványi struktúráját.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azonban másként értelmezte a pénteken délután lezajlott tüntetés célját. A Polgári Mulató rendezvényén ugyanis az ATV beszámolója szerint a miniszter arról beszélt, örül annak, hogy ilyen sokan kiálltak a kormány mellett és a történtek jó érzéssel töltik el.

„Ami a Színház- és Filmművészeti Egyetem ügyét illeti, mi jó érzéssel nézzük a történéseket. Sohasem gondoltuk volna azt ugyanis, hogy egy elég belterjes balliberális klikk, az államot és a polgári kereszténydemokrata kormányt szeretné maga fölött felügyelőnek. És ha jól értem, akkor azért zajlanak tüntetések, hogy a korábbi rend álljon helyre és hogy ne egy független – mindenféle állami és kormányzati befolyástól mentes – alapítvány irányítsa az egyetemet, hanem a kereszténydemokrata kormány.

Én örülök annak, hogy ilyen sokan tüntetnek értünk”

mondta Gulyás.

Szerinte a színművészeti egyetemet korábban „még a balliberálisok által is sokat bírált, viszonylag belterjes társaság uralta”. Éppen ezért úgy vélte, az egyetem körül most nem szakmai vita, hanem pozícióharc zajlik.

Gulyás szerint a kormány nem adott politikai megrendelést a Vidnyánszky Attila vezette kuratóriumnak, és ha adtak volna, annak sem lenne jelentősége, hiszen „teljes egészében függetlenednek az államtól”.

A miniszter szerint egyébként az

SZFE ügye jelenleg nem képezi az ország 50 legfontosabb ügyének részét.

Nemcsak politikai szempontból, hanem az emberek mindennapjait tekintve sem – vélekedett Gulyás, aki beszélt arról is, hogy az egyetem felvett hallgatóinak és oktatóinak el kell dönteniük, hogy a kialakult keretek között részt kívánnak-e venni a tanításban és az oktatásban vagy sem.

Arra a kérdésre, hogy a kormány elfogadhatónak tartja-e az SZFE épületeinek blokád alá vonását, Gulyás azt válaszolta, ő ezt sem helyesnek, sem elfogadhatónak nem gondolja, és úgy látja, sokan azért járnak el így, „mert azt várják, hogy

velük szemben valaki valahol valamilyen erőszakot alkalmazzon”.

És annak ellenére, hogy elmondása szerint az ilyen jellegű fellépés jogilag megalapozottabb lenne annál, mint amikor az SZFE „jelenlegi politikai támogatói az alkotmányos alapjogokat békésen gyakorló tüntetők szemét lövették ki”, ő támogatja és egyetért a kuratórium jelenlegi hozzáállásával és azzal, hogy szeretnének békés módon megoldást találni a kialakult helyzetre.

„Ha azt nem lehet a jelenlegi keretek között, akkor kialakítják azokat a kereteket, ahol akik szeretnének az oktatásban részt venni, azok tudnak tanulni, akik meg tüntetni akarnak, azok tüntethetnek” – mondta a miniszter.

(atv.hu nyomán)

Valódi Hírek