Fekete-Győr András: Idénymunkásokat utaztattak a borsodi választáson

A Momentum elnöke felvételeket készített, és a szavazóköri jegyzőkönyvhöz is csatolta a feljegyzéseit.

Fekete-Győr András szavazatszámlálóként vett részt Mezőzomboron, ahol az urnáknál mindent rendben talált, de nem messze a szavazóhelyiségtől már látott gyanús dolgokat.

„Ami a választás menetét és tisztaságát illeti. Míg a szavazóhelyiségben minden a legnagyobb rendben volt, addig a szavazóhelyiség 150 méteres körzetében sajnos tapasztaltam a késő hajnali órákban rendellenességeket, melyekről felvételt készítettem.

Idénymunkások tucatjait szállították kisbuszokkal az iskolához, akik utána a sofőrök elmondása szerint mentek tovább a szőlőbe dolgozni, szüretre.

Akkor is, ha ez így van, álláspontom szerint az eset szervezett szavazási utaztatásnak minősült, ezért arról feljegyzést készítettem és azt a szavazóköri jegyzőkönyvhöz csatoltam – a helyi választási bizottság pedig majd feldolgozza”

– írja hétfői posztjában a Momentum elnöke.

A politikus azzal zárta a sorait, hogy 2022-ben 22 ezer ellenzéki szavazatszámlálóra lesz szükségük ahhoz, hogy Magyarország minden szavazóhelyiségében biztosítani tudják a tisztességes és szabad választás kereteit.

RÖVID BESZÁMOLÓ A MEZŐZOMBORI SZAVAZATSZÁMLÁLÁSRÓLMindenekelőtt szeretném megköszönni a mezőzomboriaknak, hogy az…

Közzétette: Fekete-Győr András – 2020. október 12., hétfő

.

(címlapkép: illusztráció)

Valódi Hírek