Kiderült: Egy fordítási hiba miatt őrjöngtek a fideszesek, Soros György nem akar semmilyen próbapert indítani

Nem volt elég tolmács a háznál.

A héten mondta ki az Európai Unió Bírósága, hogy a CEU elüldözését lehetővé tevő 2017-es magyar felsőoktatási törvény sérti az uniós jogot, ezért ezeket a rendelkezéseket meg kell semmisíteni.

Ezt követően a magyar kormány Soros György elleni hangulatkeltésbe kezdett – éppen úgy, ahogy az elmúlt években számtalan más alkalommal.

Orbán Viktor szerint az uniós bíróság döntése nem más, mint Soros

Magyarországgal szembeni támadása

az európai baloldal leplei alatt.

“Azért támadnak, hogy előbb-utóbb a baloldal legyen kormányon” – véli a magyar miniszterelnök.

A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely azt mondta: Soros György úgy értékeli, hogy ha egy pert megnyert, akkor indíthat egy másikat is, de egyelőre az uniós jogban ismeretlen a próbaper fogalma.

A valóság azonban az, hogy Soros semmiféle próbaperről nem beszélt a nyilvánosságban.

Az üzletember nyilatkozatában mindössze annyit mondott, hogy Magyarországgal kapcsolatban kellene elsőként alkalmazni az uniós pénzek jogállami normákhoz való kötését.

A Mérce.hu kérdésére a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítvány magyarországi szóvivője, Csontos Csaba közölte: a különböző médiumok az elmúlt napokban szinte kivétel nélkül a hibás fordítást vették át.

Soros a nyilatkozatában a “test case” szókapcsolatot alkalmazta, amivel azt szorgalmazta, hogy az EU-s források jogállamisági kritériumokhoz kötését Magyarországgal, mint tesztalannyal szemben alkalmazzák elsőként.

„Teljesen egyértelmű, hogy az EP-ben, a Bizottságban és a Tanácsban jelenleg is folyó vitához szólt hozzá Soros György. Ez pedig nem az Európai Bíróságon és nem peres ügyekben dől el”

– mondta Csontos Csaba.

(Mérce.hu nyomán)