Egy év börtönt kaphat a hálapénzt ígérő vagy adó beteg Orbánék új törvénye szerint

Úgy tűnik, a kormány nem tűri a konkurenciát a korrupcióban.

Orbán Viktor a hétvégén „soha nem látott mértékű” béremelést lengetett be az orvosoknak – erről itt írtunk. A Parlament oldalán ma megjelent az orvosok béremeléséről szóló kormányzati előterjesztés is.

Ha elfogadják a törvényjavaslatot, nem csak az orvosok bére nőhet, de akár egy évre is rács mögé kerülhet az, aki pénzért jut gyorsabb orvosi ellátáshoz.

A kormány ugyanis azt javasolja, hogy a Büntető Törvénykönyvbe kerüljön be a következő bekezdés:

„Aki egészségügyi szolgáltatás nyújtásával összefüggésben egészségügyi dolgozónak, egészségügyben dolgozónak vagy ezekre tekintettel másnak az egészségügyről szóló törvényben meghatározottak szerint jogtalan előnyt ad vagy ígér, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

A BTK módosítása tehát úgy kriminalizálja a hálapénzt, hogy mind a vesztegetés mind a vesztegetés elfogadásának tényállása a jogtalan előny adásával és elfogadásával is kiegészül.

Vagyis aki pénzzel próbálja elintézni, hogy előrébb kerüljön a várólistán, vagy bármilyen előnyt kapjon az orvosánál, hónapokig rács mögé kerülhet – ugyanúgy, mint az orvos, aki ezt elfogadja.

Az egészségügyi törvény módosítása ugyanakkor azt is kimondja, hogy az orvos vagy az ápoló utólag – egy alkalommal – elfogadhat olyan ajándéktárgyat, amelynek értéke nem haladja meg a mindenkori minimálbér havi összegének 5%-át. Ha pedig valaki tartósan beteg és sokáig van kórházban, az orvosa kéthavonta egy alkalommal is elfogadhat egy ugyanilyen kis összegű ajándékot.

Pontos statisztikák nincsenek arról, hogy mekkora összeget fizetnek zsebbe orvosaiknak a magyarok, de egy 2017-es tanulmány szerint évente 70 milliárd forintról lehet szó.

(via hvg.hu)