Pedofilbotrány Óbudán: Eltussolta a Fidesz, hogy egy óvónő éveken át fotózgatta a gyerekeket

Vadai Ágnes vizsgálatot követel Polt Pétertől a gusztustalan ügyben.

A mai napon robbant ki a Fidesz fél éven belüli harmadik pedofilbotránya: a perui nagykövet Kaleta Gábor, valamint a XVII. kerületi alpolgármester Fohsz Tivadar ügye után most Óbuda korábbi fideszes vezetéséről derült ki, hogy eltitkoltak egy pedofil ügyet – ismertette csütörtöki sajtótájékoztatóján Vadai Ágnes (DK).

A gyanú szerint egy önkormányzati óvoda óvónője a rábízott gyerekekről éveken át készített pedofil tartalmú fényképeket, amelyeket aztán élettársával közösen az interneten terjesztett.

Minderről a korábbi fideszes vezetés, élén Bús Balázs fideszes polgármesterrel, tudott – mondta Vadai, hozzátéve: mindezt onnan tudjuk, hogy Óbuda új, ellenzéki vezetése alapos vizsgálatot rendelt el, feltárta a teljes ügyet, és megtette a szükséges intézkedéseket a gyermekek védelmében.

Ugyanakkor Bús Balázsék eltitkolták ezt a pedofil botrányt mind a képviselőtestület, mind az óbudai polgárok elől, ezért Vadai most Polt Péter legfőbb ügyészhez fordul, hogy nyomoznak-e az ügyet eltussoló korábbi fideszes vezetéssel szemben.

„Mi úgy gondoljuk, hogy nem csak szavakban kell családbarátnak lenni, hanem tettekben is” – fogalmazott Vadai Ágnes.

A teljes videót itt találod:


.

A botrány további részleteiről pedig >>ITT TALÁLOD<< a III. kerületi hírportál, az Óbuda Most cikkét.

 

Valódi Hírek