Müller Cecília: Tizenhatan meghaltak, az életkor nem garancia semmire (+videó)

A legfiatalabb elhunyt 44 éves volt.

Csütörtökön is megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját a koronavírus-járvány miatt felállított operatív törzs. Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta: az elmúlt 24 órában

848

újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 27 309 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma hazánkban.

Elhunyt 16 beteg, közülük a legfiatalabb egy 44 éves, a legidősebb pedig 83 éves férfi volt.

„Az életkor nem garancia”

– hangsúlyozta Müller, aki közölte azt is, hogy az elhunyt betegek mindegyikénél fellelhető volt szív-, és érrendszeri megbetegedés, daganatos megbetegedés, illetve valamilyen anyagcsere-megbetegedés.

Müller kiemelte: hosszú, nehéz és terhes időszak vár ránk, hiszen a koronavírus-járvány mellett az influenzajárvány időszaka is beköszöntött, ezért ismételten hangsúlyozta az egymás iránti felelősség fontosságát.

A tisztifőorvos beszélt arról is, hogy az elmúlt napokban az iskolákban és óvodákban megkezdődött a testhőmérés: azt a diákot, tanárt vagy más alkalmazottat, akinek a testhőmérséklete kétszeri mérés után meghaladja a meghatározott 37,8 fokot, haza kell küldeni.

Hozzátette: azokban az intézményekben, amelyekben több mint 400 tanulót kell beengedni, hőkaput biztosítanak.

Müller Cecília elmondta, abban az esetben sem kell pánikba esni, ha valaki belázasodik.

Ehelyett, ha valaki észleli a tüneteket magán, kövesse pontosan a meghatározott szabályokat: forduljon telefonon a háziorvosához, konzultáljon a tüneteiről, illetve már előzetesen mérje meg a testhőmérsékletét, hiszen az orvosnak is ez lesz az első kérdése, hogy lázas-e a telefonáló.

Ezt követően, ha szükséges, a háziorvos elrendeli PCR-teszt elvégzését az Országos Mentőszolgálattól.

A tisztifőorvos kiemelte, a mintavételi időpont előtt 2-3 órával ne fogyasszunk semmit, még vizet se. Erre a tisztifőorvos szerint azért van szükség, mert a mintavétel során egy kis pálcával megtörlik belülről a garatot.

Hozzátette: pozitív koronavírusteszt esetén sem kell a betegnek kétségbe esnie, hiszen ha csak enyhe tünetek jelentkeznek, házi karanténban gyógyulhat. Ezt azonban jelezni kell a munkaadónak is.

Arról, hogy mikortól kell a koronavírus-gyanús, vagy koronavírus-fertőzött betegnek karanténba vonulnia, minden esetben határozatot küldenek – mondta Müller Cecília.

A sajtótájékoztatón emellett kiderült az is,

25 szociális intézményben

van jelen a koronavírus, jellemzően alacsony fertőzöttséggel, ezek közül két olyan intézmény van, amelyik már az első hullám során is érintett volt.

Videó:

.

(24.hu / index.hu)

Valódi Hírek