Magyar siker: Átlépte az egymilliárd forintos álomhatárt Kovács Ákos cége

Szépen gyarapodik a zenész.

Megérkezett Kovács Ákos cégének 2019-re vonatkozó éves beszámolója – vette észre a napi.hu. Kiderült, a Fehér Sólyom Kiadói és Kereskedelmi Bt. a tavalyi évet

484 millió forint

nettó értékesítési árbevétellel zárta.

Az elért 186 millió forintos eredményből Ákosék tavaly 21 millió forint adót fizettek.

Emellett, akárcsak 2018-ban, tavaly sem fizettek osztalékot, az adózott nyereséget az eredménytartalékba helyezték, ami így 990 millió forintra nőtt.

Ezzel a társaság saját tőkéje elérte az

1,1 milliárd forintot.

Személyi jellegű kiadásokra 2019-ben közel 12 milliót költöttek, az anyagi jellegű ráfordítások viszont hiába csökkentek csaknem 30 millióval 2018-hoz képest, így is elérték a 240 millió forintot.

A bt. pénzeszközei (készpénz és bankbetét) a tavalyi év végén 763 millió forintot tettek ki, értékpapírokban pedig 80 milliót tartottak.

A cég adatai szerint a bt.-nek a korábbi évekkel ellentétben tavaly már csak egyetlen alkalmazottja volt. Beltagként továbbra is maga az énekes, kültagként pedig Ákos felesége, Őry Krisztina szerepel.

A Fehér Sólyom Bt.– amely 2019-ben Budapestről Solymárra helyezte át a székhelyét – elsősorban előadóművészettel foglalkozik, de érintett ingatlanok adásvételében, bérbeadásában és üzemeltetésében is, illetve vannak élelmiszer-nagykereskedelmi és bolti vegyes kiskereskedelmi tevékenységei is.

Az énekes 2019-ben jelentette meg az Ákos 50 című jubileumi koncertsorozatának anyagát összefoglaló lemezét, zenekarával pedig csaknem 150 ezer ember előtt játszott országszerte. Nemrég viszont bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt elmarad a decemberre tervezett Aréna-koncertje.

Ákos produkcióinak fő támogatója a Szerencsejáték Zrt., amely tavalyhoz hasonlóan idén is 40 millió forintos reklámszponzori szerződést kötött az előadóművésszel.

(napi.hu nyomán)