Orbán kedvenc énekese csúnyán beszólt az őt kritizálóknak

Organikus a hírneve.

Kikéri magának, hogy a kormánypártok narratíváját harsogná Kovács Ákos. Az énekes azt mondta, a saját lemezén, a saját dalaiban arról énekel, amiről akar, ami éppen őt foglalkoztatja.

Arról ír dalszöveget, amiről akar

Orbán Viktor kedvenc énekese az Indexnek adott interjút új lemeze, a Metropolis apropóján. Ákos az őt ért kritikákra is reagált.

Leszögezte, hogy ő konzervatív. Ezt arra a kérdésre válaszolta, miszerint elfogadja-e az új lemezének a konzervatív világnézete közel áll az Orbán-kormány világnézetéhez.

Szóba került a Kékből rózsaszín című szám is, amely a transzneműséget tagadja. Ákos a dalszövegben azt írta, „a nemed nemcsak egy jelmez, amit az ember levet vagy felvesz”. Erre azt mondta, ő csak

a normalitás védelmében szólalt fel.

„Azt gondolom, hogy nem segít senki lelki problémáin, ha egészséges szerveket metszenek le róla. A dal egy kétségbeesett apa segélykiáltása nyomán született.”

– fogalmazott az énekes.

Nem a politikai rendszer, hanem a közönség miatt sikeres

Ákos reagált arra a vádra is, miszerint őt a NER pénzeli. Ennek kapcsán elmondta, hogy több miniszterelnök alatt töltött meg sportcsarnokokat, az említett vád szerinte nem beszámítható.

Szerinte nem a politikai rendszereknek, hanem a közönségének köszönheti a sikereit.

Az énekesről Nemzeti Filmintézet 229 milliós támogatásával megvalósuló portréfilmet is készítettek. Erről azt mondta:

„nem ez az első eset a világon, hogy portrét forgatnak valakiről, aki hosszú ideje sikerrel van jelen a maga műfajában”.

Kapcsolódó cikkünk:

Valódi Hírek