Kasza Tibinek jó éve volt: rekordbevételt ért el a cége 2019-ben

Amit osztalék formájában ki is vett belőle.

Sikeres évet tudhat maga mögött Kasza Tibi, akinek a cége 2019-ben több mint százmilliós nyereséggel zárt, és hasonló összegű osztalékot fizet tulajdonosainak – derül ki a vállalkozás éves beszámolójából.

A napi.hu vette észre, hogy az énekes-műsorvezető cége, a GoldenEye Kreatív Szolgáltató Kft. 2019-ben az előző évinél 30 millióval nagyobb, közel

145 millió forint

értékesítési nettó árbevételt ért el, amit még 33 millió forint egyéb bevétel is kiegészített.

Ez a cég egyszerűsített éves beszámolójából derült ki, amelyet pár nappal ezelőtt töltöttek fel az igazságügyi tárca E-beszámoló portáljára.

Az üzleti évet 116 millió forintos eredménnyel zárták, ebből mintegy 11 millió forint adót befizetve 105 milliós nyereség maradt.

Ezt és az eredménytartalékot felhasználva közel

133 millió forint osztalék

kifizetését hagyták jóvá a tulajdonosok az augusztusi taggyűlésen (az osztalék után szja-t kell fizetni, mértéke 15 százalék) – írja a gazdasági portál.

A kft.-nek két tulajdonosa van: az énekes-dalszerző, a TV2 műsorvezetőjeként is ismert Kasza Tibor, valamint a testvére, Kasza Gábor, aki menedzseri feladatokat is ellát.

(napi.hu)

Valódi Hírek