Éjjel-nappali őrség alakult, hogy ne tudják leszerelni a gázórákat a nincstelen embereken segítő Oltalom Egyesületnél

Magyarország, 2020.

Tartozás miatt csütörtökön megpróbálták leszerelni a gázórákat az Oltalom Egyesület Dankó utcai hajléktalanszállóján.

„Váratlan volt és felsőbb utasításra történt, ezt elárulták”

– mondta a hvg.hu-nak Ónodi István, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) és az Oltalom Karitatív Egyesület (OKE) gazdasági igazgatója.

Az Iványi Gábor vezette MET-nek megközelítőleg 30 millió forintos adóssága van a Nemzeti Közművek felé.

Ónodi elmondta, hogy régről húzódik a Közművel a vita: 2018 óta nem tudják fizetni a gázszámláikat.

„Eddig türelmesek voltak, korábban részletfizetési megállapodást kötöttünk. Most, a téli időszak előtt tartották elérkezettnek az időt arra, hogy leszereljék az óráinkat”

– mondta Ónodi. Csütörtökön végül mégsem szerelték le a Dankó utcai szeretetotthon gázóráit.

Az intézmény éjjel-nappal melegedőként szolgál, Iványiéknak emellett népkonyhájuk is van, munkatársaik pedig utcai szociális munkát és egészségügyi ellátást is végeznek. A szeretetotthonnak nagyjából hatszáz lakója van jelenleg.

A gázórák leszerelésének megakadályozására önkéntes riadólánc indult, a csütörtöki híren felbuzdulva önkéntesek és a Wesley János Lelkészképző Főiskola hallgatói is részt vesznek a gázcsapok őrzésében.

A demonstráció csütörtöktől két hónapig (november 17-ig), minden nap éjféltől éjfélig van bejelentve a rendőrségen. A csapok őrzésében váltásban vesznek részt az aktivisták.

Egyelőre nem tudják, hogy a közművektől mikor érkeznek lekapcsolni a gázt, annyi információjuk van, hogy szeptember 21-e után várhatóak a következő csapelzárási kísérletek.

Iványi Gábor szerint „bosszúból nyilvánvalóan diszkriminatív helyzetet teremtettek” számukra, adósságaik ebből a helyzetből adódnak.

A lelkész hozzátette: „Magyarországon diktatúra van és az önkény az úr. Európának meg kell mutatnia, hogy azok oldalán áll, akik nem csak a tagfelvétel időpontjáig kötelezték el magukat az európai értékek mellett és hitték azt, hogy ennek a közösségnek van szándéka, akarata és ereje az önkény megállításához és az európai normák garantálásához.”

Nem ez az első alkalom, hogy Iványi Gáborék egyházát Orbánék politikai okokból hurcolják meg: mint arról augusztusban beszámoltunk, az állam 95 millió forintot von el a MET iskoláinak támogatási összegéből.

Az EMMI a döntést azzal indokolta, hogy „nem tudják mérni az oktatásban elért eredményeiket”.

Kapcsolódó cikkünk:

Megvonja a kormány Iványi Gáborék iskoláitól a töblettámogatást

.

(via hvg.hu)

Valódi Hírek