Sorosozva sértegette a távozó indexeseket az új, fideszes főszerkesztő-helyettes

Szépen állunk.

Balogh Ákos Gergely, az Index nemrég kinevezett főszerkesztő-helyettese, és Urbán Ágnes, a Mérték Médiaelemző Műhely munkatársa voltak a vendégei az azonnali.hu podcast-műsorának.

„Mikor tűz alatt van az ember, sokszor jobban teljesít, mint békés környezetben” – mondta Balogh, utalva arra, hogy a július végén felmondott indexes újságírók helyére igazolt munkatársakat komoly kritikák érik.

A főszerkesztő-helyettes azt mondta, fel is készítette erre új kollégáit:

„Mindenkinek elmondtam, hogy az első egy-két hétben egészen közeli ismerősöktől fog méltatlan kritikákat kapni, amikkel nem könnyű együtt élni. Úgy látom, egyelőre jól bírják a csapattagok.”

Balogh sérelmezte, hogy még senkit nem bántottak, de máris hullarablónak nevezik az új indexeseket.

(a hullarabló sem bánt senkit, szóval ez alapján akár ülhet az analógia – a szerk).

A hullarabló Urbán Ágnes szerinte is nagyon erős kifejezés, de szerinte „felvetődnek morális problémák, amikor az egykori indexesektől ilyen szakmai kiállást látunk”.

Balogh Ákos azzal sértegette a lelkiismereti okokból távozott indexeseket, hogy ők csak „játsszák a forradalmárt”.

Urbán úgy vélte, nem ízléses így beszélni róluk. A Mérték munkatársa azt mondta, hogy sokan egzisztenciájukat tették kockára a felmondásukkal.

Balogh erre úgy válaszolt, hogy tudomása szerint, többekkel „előnyös közös megegyezést kötöttek, és ezt követően játsszák a forradalmárt”.

Urbán közölte: nem ízléses olyan emberekkel kapcsolatban így megnyilvánulni, akik erre nem tudnak reagálni.

A beszélgetésben szóba került, hogy Balogh Ákos Gergely korábban prominens fidelitasos volt, továbbá az ő cége üzemeltette az orbanviktor.hu-t, illetve hogy a lapját, a mandiner.hu-t Tombor András Fidesz-közeli üzletembernek adta el, magyarán nem a személye tűnik garanciának arra, hogy az Index elkerülje a kormánypártivá válást.

Balogh erre azt mondta,

„Az a cél, hogy az Index egy jó újság legyen. Annyit biztosan nem fogjuk emlegetni a függetlenséget, mint teszik azt sokan, miközben egyáltalán nem biztos, hogy minden oldalról függetlenek.”

Balogh Ákos Gergely ugyanakkor megjegyezte: számít politikai konfliktusokra.

„Politikai konfliktus és nyomás mindig van. Főleg, ha az ember fontos szereplő.

A nyomás jöhet a kormánytól vagy a Soros-hálózattól, hol így, hol úgy… Az a fontos, hogy a másik fél érezze, hogy tudsz nemet mondani”.

Balogh ugyanakkor azt állította, hogy az Indexen nem lesz olyan sztori, amit ne hozhatnának le.

(Media1 / azonnali.hu)

Valódi Hírek