Több ezren tiltakoztak az utcán a SZFE politikai megszállása ellen

Összeállt a hatalmas élőlánc.

Nagyszabású demonstrációt tartottak vasárnap délutánra a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) diákjai Budapesten, ezzel tiltakozva az intézmény politikai megszállása, és az egyetem működtetésére kijelölt Vidnyánszky Attila-féle kuratórium ellen.

A hallgatók és a hozzájuk csatlakozó tüntetők egy úgynevezett stafétaláncot képeztek az egyetem Szentkirály utcai épülete és a Parlament között, ezen keresztül juttatták el kézről kézre a nyílt levelüket, amelyben megfogalmazták követeléseiket.

Ebben emlékeztetnek a hazai felsőoktatás eddigi szabályozása során is alapul vett Magna Charta Universitatum négy alapelvére, köztük arra, hogy

„az egyetem autonóm intézmény, és ahhoz, hogy teljesíthesse feladatát, a kultúra értékeinek létrehozását és átadását, minden politikai, gazdasági és ideológiai hatalommal szemben függetlennek kell lennie.”

A szervezők komolyan vették a járványügyi szempontokat is, az élőlánc alkotói maszkot és kesztyűt viselnek.

A demonstráción több mint tízezren vettek részt, több helyen dupla sorfal állt.

Videó:

.

(címlapkép: Trenka Attila / Index)

Valódi Hírek