Kásler kiadta az utasítást: 13 800 kórházi ágyat kell leüríteni

A koronavírus második hulláma miatt.

Kásler Miklós humánerőforrás-miniszter levélben adta utasításba valamennyi fekvőbeteg-ellátó egészségügyi szolgáltató vezetőjének, hogy a kórházak összes ágyszámának eddigi 10 százaléka helyett az összes ágyszám

20 százalékát

készenlétben kell tartani arra az esetre, ha be kellene vonni őket a koronavírus-fertőzöttek ellátásába – írja a Portfolio.hu.

Az utasításban ezúttal az is szerepel, hogy az intézkedés végrehajtása nem járhat betegek hazaküldésével.

Az intézményvezetőknek ellenőrizniük kell a koronavírus-fertőzött betegek ellátásába bevonható, készenlét fenntartásához szükséges ágyak meglétét és alkalmasságukat, amiről ma délelőtt már vissza is kellett jelezniük az EMMI-nek.

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatai szerint júniusban a teljes ágyszám 69 ezer volt, ennek 20 százaléka

13 800 ágyat jelent.

A Népszava szerint Kásler utasítása eltérően érinti az intézményeket: van olyan kórházi vezető, akinek az ágyak ürítése nem okoz gondot, mert férőhelyeinek még mindig csak a 60-65 százaléka foglalt, másutt viszont feltöltötték az ágyakat, beindították a műtőket.

A lapnak nyilatkozott Falus Ferenc volt tisztifőorvos, aki szerint a miniszter levele gyakorlatilag

betegfelvételi zárlatot

jelent.

Azt pedig, hogy nem küldhetnek haza senkit, ismét megoldhatatlan helyzet elé állítja az intézményvezetőket.

Mivel jelenleg 100 koronavírus-fertőzöttet ápolnak kórházban, még a várható napi esetszámok növekedésével is soknak tűnik a Kásler által kért 13 800 ágy üresen tartása.

A volt tisztifőorvos szerint nem várható, hogy hirtelen több ezer koronavírus-fertőzött intézményi ápolására lenne szükség, ami indokolná az ágyak kiürítését.

Mint az emlékezetes, a járvány első felében két hónap alatt 13 milliárd forinttal nőtt a kórházak adóssága.

Az ismét lefékezett kórházi ellátás egyértelműen tovább növeli majd az eladósodást is, hiszen ha kevesebb beteget kezelhetnek, kisebb összegű lesz az érte járó közfinanszírozás is, miközben a költségeik nőnek.

(portfolio.hu / Népszava / mérce.hu / Nyugati Fény)

Valódi Hírek