Maffiatempó: Simonka nyíltan megfenyegette a párttársát, aki ki akarja záratni őt a Fideszből

Hol élünk?

A tegnapi nap híre, hogy Ruck Márton medgyesegyházi fideszes csoportelnök kezdeményezte Simonka György parlamenti képviselő kizárását a Fideszből, mert szerinte árt a Fidesz jó hírének a költségvetési csalással megvádolt Simonka ügye.

Ruck nehezményezte azt is, hogy Simonka nem tájékoztatta a helyi szervezet elnökségét az ellene indított büntetőeljárásról.

Simonka György (balra) és Ruck Márton (jobbra)

Simonka György csütörtökön este a Facebookon reagált: bejelentette, hogy ő már korábban kezdeményezte Ruck kizárását.

Simonka szerint sok fejlesztés indult a térségben az előző vezetés alatt, és eközben a Ruck Mártonhoz és Kraller Józsefhez tartozó körök ezeken a projekteken

nagy pénzeket kerestek,

de nekik ez sem volt elég, csak ő és az előző vezetés tartotta vissza az „ellenzéki összefogás zsoldosának” állt politikusokat.

Simonka megfenyegette a kizárását kezdeményező Ruck Mártont, hogy októberben vallomást tesz róla.

„Ruck Márton indoklásával kapcsolatban csak annyit, hogy az ő tevékenységével kapcsolatban én még nem tettem vallomást, majd októberben, amikor elkezdődik végre az érdemi tárgyalás, akkor fogok.

Útravalóul, jó tanácsként: Az árulást sokfelé szeretik, de az árulót sehol! Amit tettek a Dél-Békésiek kárára, azt soha nem fogják nekik megbocsátani.”

– fenyegette egyik fideszbűnöző a másikat.

A Dél-Békési térségben az elmúlt években soha nem látott mértékű fejlesztések indultak el, minden területen. Ez az…

Közzétette: Simonka György – 2020. augusztus 13., csütörtök

.

Valódi Hírek