Dull Szabolcsot kamerával, a magánlakásán zaklatta a Pesti Stricik stábja

Kirúgták, megalázták, majd még a nyakára is járnak.

„A propagandamédia becsöngetett a lakásomra kedden”

– mondta el Dull Szabolcs, az Index kirúgott főszerkesztője a HVG-nek.

Dull közölte: a csöngetésre kinyitotta az ajtót, mire azzal szembesült, hogy forgó kamerával áll vele szemben a Pesti TV stábja.

A Pesti TV-ről éppen tegnap írtunk: ez a Pesti Srácok új kábeltévéje lesz, amely annak a Vaszily Miklósnak a résztulajdonában van, akié az Index reklámfelületeit értékesítő Indamédia is.

A stáb azzal érvelt, hogy próbálták Dullt telefonon elérni, de miután ez nem sikerült, felkeresték otthonában.

Dull Szabolcs ezután megkérte őket, hogy ezt fejezzék be, majd becsukta az ajtót.

„Nem értem, miért az én ajtómnál toporognak, mikor nem tőlem lehet a legfőbb titkot, az Index összeomlásának okát kiszedni.

Amikor azt kértem, hogy a titoktartást oldják fel, nem arra gondoltam, hogy a híváslistám meg a lakcímem a kormányhoz közeli médiában forogjon.”

– fogalmazott Dull, aki azt is hozzátette: egy szó sem igaz abból, hogy ő Dobrev Klárát hívogatta volna, ahogyan azt a kormányközeli médiában állítják róla.

Egyszer beszéltek az elmúlt időszakban, de szerinte annak sincs köze az Index összeomlásához.

(hvg.hu)

Valódi Hírek