Most közölték: Demjén Ferenc megtartja a koncertjét, hiába van koronavírus

Úgy tudják, hogy rájuk nem vonatkoznak a tilalmi szabályok.

Általános felzúdulást keltett a magyar zenésztársadalomban a kormány csütörtöki döntése, amellyel a korábban ígért augusztus 15-i időpont utánra is megtiltották az 500 főnél nagyobb zenés-táncos rendezvényeket.

Mint tegnap megírtuk: még a fideszes elköteleződését nyíltan vállaló Szandi férje, Bogdán Csaba is kiakadt Orbánék húzása miatt.

Úgy tűnik, nem vonatkozik azonban mindenkire a szabályozás: az Apostol együttes után most Demjén Ferenc is megtalálta a kiskaput, hogy a koronavírus ellenére megtartsa a koncertjét.

A Nyugati Fény vette észre, hogy a Fidesz 2006-os kampánydalát is megíró Demjén Ferenc hivatalos Facebook-oldalán pénteken azt közölték:

„Koncertjeink megtartását, a 2020.07.30-án a Kormányinfón elhangzott tájékoztatás alapján a hatályos jogszabályok NEM BEFOLYÁSOLJÁK!”

Magyarázatként hozzáteszik: mivel a Demjén-koncertek

ültetett nézőtérrel rendelkeznek,

ezért ők úgy értelmezik, hogy rájuk nem vonatkoznak a koronavírus miatt meghozott szigorú szabályok.

Maga Demjén Ferenc és a közönsége jelentős része egyébként járványügyi szempontból a veszélyeztetett korosztályba tartozik.

Koncertjeink megtartását, a 2020.07.30-án a Kormányinfón elhangzott tájékoztatás alapján a hatályos jogszabályok NEM BEFOLYÁSOLJÁK!

Közzétette: Demjén Ferenc – 2020. július 31., péntek

.

Kapcsolódó cikkünk:

Mi történt? Kiakadt Orbánék legújabb húzásán a fideszes zenész

.

Valódi Hírek