Gyurcsány cselekvésre buzdít az Index hóhéraival szemben, mert lassan mindent elvesznek tőlünk

Meg kell védeni az életünket és meg kell tanulnunk vigyázni egymásra – üzeni a DK elnöke.

Mint arról beszámoltunk: szerdán azonnali hatállyal kirúgták a legnagyobb kormányfüggetlen hírportál, az Index.hu főszerkesztőjét.

Dull Szabolcs egy tegnapi állománygyűlésről kiszivárgott videón elmondta azt is: felajánlottak neki „egy nagyon méltányos összeget”, ha „közös megegyezéssel” (értsd: önként) lemond és tartja a száját, ő azonban ezt nem fogadta el, így végül egyoldalúan menesztették.

A kirúgott főszerkesztő mellett közös közleményben álltak ki az Index újságírói, zsarolást emlegetve.

A lépés felbolygatta a hazai közvélemény szabadságszerető részét.

Most megszólalt a Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc is.

Gyurcsány szerint az „élet embereinek” most dolguk van itt: megvédeni az életüket.

Az élet emberei lehetnek kis- és nagyorrúak, szeplősek és szeplőtlenek, de meg kell tanulniuk vigyázniuk egymásra.

„Mert külön-külön elvesznek. Felmorzsolják őket. Megtörik őket. Beállítják őket a sorba. Száműznek.

Ha meg tudják tenni, akkor ők győztek, az élet emberei meg eltűnnek. Aztán meg minden, ami nekik fontos. Az élet.

Gondoltam szólok az index.hu meggyalázását követő hajnalon.”

– üzeni a DK elnöke, akinek teljes posztját itt találod:

Az élet embereinek mondanám, hogy dolguk lenne itt. Megvédeni az életüket. A sajátjukat. Meg másokét. Nem, nem arról…

Közzétette: Gyurcsány Ferenc – 2020. július 22., szerda

.

Kapcsolódó cikkeink:

Íme néhány idézet az Index Zrt. új vezérigazgatójától, Szombathy Páltól

.

Utcára hívják az embereket az Index kinyírása miatt – Tüntetés lesz a sajtószabadságért

.

 

Valódi Hírek