Mészáros cége elmérte a vasúti átjáró szélességét, nem férnek el egymás mellett a buszok (+fotó)

Profik kezében vagyunk.

Lezárva maradt egy vasúti átjáró Pusztaszabolcson, ugyanis a felújítás után derült ki, hogy a korábbi hétméteres helyett hatméteresre szűkült az átjáró szélessége – írja a Válasz Online.

Így viszont a Magyar Közút Nonprofit Zrt. nem engedi az átjárót megnyitni, mivel ebben az állapotában kiemelten magas a forgalombiztonsági kockázata, és vasútüzem-biztonsági szempontból is problémás.

A lap szerint a felújítást a Mészáros és Mészáros Kft. egyik alvállalkozója végezte.

A probléma az, hogy a beszűkült átjáróban nem férnek el egymás mellett a nagyobb járművek, például buszok, traktorok.

fotó: Vörös Szabolcs / Válasz Online

Engem kvázi ellenségként kezelnek, nem veszik fel a telefonokat, levegőnek néznek, a csomópont ideiglenes megnyitásáról szóló június végi tárgyaláson való részvételüket pedig 15 perccel a kezdés előtt mondták le azzal, hogy más fontos dolguk akadt. Pedig elvileg érdekeltek az átjáró használhatóságában – a sorompózár miatt az ő egyéb projektjeik is állnak a városban

– nyilatkozta a portálnak a település polgármestere, Zsuffa Erzsébet.

Pusztaszabolcson jelenleg le van zárva az átjáró, ami komoly fennakadást okoz a település életében.

(Válasz Online)

Valódi Hírek