“Sokan elhiszik Orbánról, hogy zseni, pedig csak egy bumfordi kis valaki, aki esik-kel az Unióban”

Kemény kritikát kapott a miniszterelnök brüsszeli szereplése.

Kedden délután a Klubrádióban elemezte Orbán Viktor EU-csúcson nyújtott teljesítményét Dr. Molnár Csaba, a magyar ellenzék brüsszeli delegációvezetője, a DK EP-képviselője.

Molnár elmondta: Európa biztosan jól járt az EU-csúcson elfogadottakkal, hiszen ilyen nagyot nem léptünk előre az európai integrációban az amszterdami szerződés óta, a közös hitelezés óriási lépés a föderatív Európa irányába, a föderalistáknak tehát okuk van az örömre.

Kérdés, hogyan szavazhatta ezt meg Orbán Viktor, de a miniszterelnök csak a saját sajtójával áll szóba, ott pedig ezt senki nem veti fel neki – tette hozzá.

Molnár Csaba hangsúlyozta: a magyar kormány nem lehet boldog, mert a négy követeléséből egy sem teljesült.

A jogállami feltétel szinte ugyanúgy került be a szövegbe, ahogy Charles Michel, az Európai Tanács elnöke benyújtotta pénteken.

Molnár Csaba részletezte: a minősített többség nem kétharmadot jelent, hanem a tagállamok legalább 55 százalékát, úgy, hogy a lakosság 60 százalékát képviseljék.

Tehát a 27 tagállamból 15 szavazata elég, hogy el lehessen vonni a magyar vagy a lengyel kormánytól a jogállamisági normák megsértése miatt uniós támogatásokat.

Szerinte ennek nem 15, hanem 20 támogatója van, csak a magyar és a lengyel kormány ment ellene, vagyis „már most kész van” a minősített többség.

Ennek okát abban látja, hogy úgy döntöttek: elég volt, nem azért adóznak a németek, osztrákok, svédek, hogy abból Mészáros Lőrinc gazdagodjon. Szívesen adnak pénzt Magyarországnak okos dolgokra, de lopásra nem.

Úgy fogalmazott: a fideszes sajtó, sőt, néha még az ellenzéki média egy része is úgy állítja be, hogy Orbán zseni, ő ezt el is hiszi magáról, miközben csak egy „bumfordi kis valaki”, aki esik-kel, eredményt nem ér el Európában.

Próbálja bizonygatni, hogy mekkora fickó, de a holland miniszterelnök szerint háttérzaj a Tanácsban, amit csinál.

Orbán azt mondta, hogy „a piros sarokban Hollandia áll, a kékben pedig Magyarország, ez ilyen egyszerű”.

Molnár Csaba szerint viszont a piros sarokban tényleg a holland, de a kékben az olasz miniszterelnök volt, Orbán pedig a kakasülőről, a 26. sorból nézte a meccsüket.

Molnár Csaba kiemelte, hogy míg 2007-ben 30 milliárd, 2014-ben már csak 24 milliárd, most pedig mindössze

20 milliárd eurót

kapott a magyar állam az uniós költségvetésből, tehát ez az összeg a Gyurcsány-kormány óta esik vissza.

Két külön gazdasági egységről, a hétéves költségvetésről és a koronavírus-válság miatti kilábalási csomagról döntöttek Brüsszelben.

Utóbbinál egy eurócenttel nem nőtt a magyar támogatás a pénteki tervezethez képest, miközben például a lengyeleknek, a bolgároknak, a cseheknek sikerült növelni a rájuk eső részt.

A DK-s politikus szerint “döbbenet, amit Orbán művelt az elmúlt négy napban, Brüsszelben megaláztatta, legyőzette Magyarországot.”

Kapcsolódó cikkünk:

Dobrev Klára: Hazudik a Fidesz-média, Orbán mind a négy pontjában vereséget szenvedett

.

(Klubrádió)