MÁV-Volán összevonás: a terv az, hogy egységes legyen a menetrend

30 év tervezés után talán végre így lesz.

Jelentős mérföldkőhöz érkezett a közösségi közlekedés szervezése, de hosszabb folyamat lesz az egységes jegyrendszer és a teljes tarifaközösség kialakítása a vasúti és a buszos közlekedésben.

Egyszerűbb, átláthatóbb lesz

a díjszabási rendszer, a legjobb közösségi közlekedési kínálatot nyújtva az utasoknak – mondta Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a MÁV és a Volánbusz közös irányításáról az MTI-nek adott nyilatkozatában.

Ahogyan azt megírtuk: Július 15-től az állami tulajdonú Volánbusz Zrt. feletti tulajdonosi jogokat a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter átadta a MÁV-nak.

Homolya Róbert szerint a legfontosabb feladat, hogy egységes menetrendet alakítsanak ki, de hozzátette: “Az, hogy minden párhuzamot megszüntessünk, évek kérdése“.

A másik kiemelt feladatnak nevezte Homolya Róbert az egységes jegy- és bérletértékesítési rendszer kialakítását. A vasúton évente közel 140 millióan utaznak, a Volánbusz járataival pedig több mint 400 millióan. Azt szeretnék, ha az államilag finanszírozott közösségi közlekedési rendszerekben egységes jegyértékesítési rendszer alakulna ki – mondta.

Teljesen új lesz a magyar közösségi közlekedésben az, hogy egyfajta bérlettel, illetve jeggyel valamennyi állam által finanszírozott közösségi közlekedési eszközön lehet majd utazni.

Ki kell építeni az egységes forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszert is. Ezek az utazás színvonalát és az állam által finanszírozott közösségi közlekedési kínálat színvonalát emelik majd – mondta.

Hangsúlyozta, hogy az állami vasúti és a közúti cég nem egymás versenytársai, a két szolgáltatásnak ki kell egészítenie egymást.

A határidőkről azt mondta, hogy a teljes menetrendi integráció, illetve a párhuzamosságok megszüntetése “nem egy-két éves feladat”.