Most derült ki: Tanári fizetést kaphatnak a levegőbe bámulásért az iskolaőrök

Felháborodtak az egyetemet végzett pedagógusok.

A kezdő pedagógusi fizetés mellett cafetériát is ígér egy hirdetés az iskolaőröknek, akiknek egy tanfolyamot kell elvégezniük augusztusban.

A hvg.hu vette észre az interneten azt az állhirdetést, amely szerint a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság már várja az iskolaőri posztra a jelentkezőket.

A hirdetés szerint az érettségizett aspiránsoknak egy 40 órás tanfolyamot kell elvégezniük augusztusban, majd szeptembertől már munkába is állhatnak.

A munkáért

bruttó 220 ezer forintos

fizetést ígérnek, ami mellé ráadásként évi 200 ezer forintos cafeteria is jár.

A Baranya Megyei RFK iskolaőr-toborzó hirdetése

A hirdetés miatt a lap megkereste a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjét, ahonnan azt a választ kapták, hogy idő előtt került ki a hirdetmény, a toborzás a jogszabály hatályba lépését követően kezdődik.

A hirdetmény tartalmával kapcsolatban nem utaltak arra, hogy az hamis volna, sőt, közölték, hogy az ott megadott elérhetőségek hamarosan elérhetőek lesznek.

A hirdetés egy oktatási témákkal foglalkozó csoportba is bekerült, ahol elég élesen reagáltak a kommentelők: egyfelől az verte ki a biztosítékot, hogy egy ilyen szenzitív munkakör betöltéséhez elég egy gyorstalpaló az érettségi mellé, másfelől pedig az, hogy a jövendő iskolaőrök keresete

a kezdő tanári fizetéssel megegyező lesz.

A portál emlékeztet, hogy a szerdai Magyar Közlönyben jelent meg, milyen elvárásokat támasztanak az iskolaőrökkel szemben.

Szakirányú képesítés híján a tanfolyamot a munkába állástól számítva legalább 90 napon belül el kell végezni, és vizsgát kell tenni.

A munkakör betöltéséhez alapvető pedagógiai és gyermekpszichológiai ismeretek, valamint a szabálysértésekkel, illetve a Btk.-val összefüggő ismeretek elsajátítása szükséges.

(via hvg.hu)

Valódi Hírek