A DK-s képviselő nyílt levelet küldött a Momentum elnökének a gödi polgármesterük miatt

Elmérgesedett a helyzet a Pest megyei városban.

Hónapok óta áll a bál az ellenzéki pártok között Gödön, ahol a helyzet odáig fajult, hogy a momentumos polgármester, Balogh Csaba a napokban leváltotta az LMP-s és DK-s alpolgármestereit, a felek pedig kölcsönösen elég csúnyákat mondanak egymásra.

Az előzményekről itt írtunk, ma pedig az ügyben kimerítő nyílt levelet küldött Fekete-Győr Andrásnak címezve a körzet országgyűlési képviselőjelöltje, a DK-s Rónai Sándor.

Rónai levelét változtatás nélkül idézzük alább:

Rónai Sándor (balra) és Fekete-Győr András (jobbra) / montázs: Nyugati Fény

Tisztelt Pártelnök Úr, kedves András!

Sokáig hallgattam a Gödön kialakult helyzet miatt, miközben hónapok óta ezzel az üggyel foglalkozom. Azért tettem ezt, mert felelősséget érzek az ügy, de leginkább az ott élő emberek iránt. Azért, mert bíztam abban, hogy békésen tudjuk rendezni ezt a problémát, és sikerül jó eredményeket elérni a városban.

10 éve dolgozom azon, hogy Magyarországon, és a választókerületemben is legyőzzük az önkény rendszerét, hogy legyőzzük Fideszt.

Októberben végtelenül boldog voltam, hiszen a választókerülethez tartozó 7 település többségén ellenzéki, vagy független vezetésű lett a testület.

Ezért most szomorúan állok a gödi történtek előtt, és szomorúan hallgattam az Egyenes Beszédben elmondott véleményedet is, amelyben azzal vádoltad meg az ellenzéki pártokat, hogy összefogtak a Fidesszel.

Választókerületi vezetőként, mi több a választókerület szülöttjeként és lakójaként már akkor felvettem a kesztyűt a Fidesszel, amikor a Momentum még nem létezett, te pedig saját elmondásod szerint akkoriban a Fideszre szavaztál.

Azóta szerencsére sokkal többen lettünk, nekem pedig sok barátom lett, sokan épp a ti soraitokból, a Momentumból.
Pontosan tudom, hogy nem minden fekete vagy fehér, ezért a legritkábban sem ítélkezem anélkül, hogy megismerném a részleteket.

2018-ban a gödi választókerületben indultam az országgyűlési választáson, ahol az Együtt és az LMP az utolsó pillanatokban visszalépett a javamra, a Momentum azonban megakadályozta a szélesebb körű összefogást, ezzel rontva az esélyeimet, és a kormányváltás esélyét úgy általában. Veszítettem. Ha lett volna tejes ellenzéki összefogás, akkor ma nincs 2/3-a a Fidesznek.

Én mégsem mondtam, hogy összefogtatok a Fidesszel.

Az elvesztett választás után, egy évvel az önkormányzati választás előtt rajtam kívül nem volt más politikus vagy politikai aktivista Gödön, aki hangosan felszólalt volna a Fidesz ellen Samsung-ügyben. Volt néhány lelkes civil, de ők ma sem politikusok. Rajtuk kívül senki nem támogatott ebben a harcban, legalábbis akkor még nem ismerhettem meg a későbbi polgármestert.

Én mégsem mondtam, hogy ti, vagy a többiek lapulnátok, esetleg összefogtatok volna a Fidesszel.

Bár a tavalyi EP-választáson a DK volt a legsikeresebb ellenzéki párt, a DK-nak és nekem egy pillanatig sem jelentett problémát, hogy momentumos polgármesterjelöltet támogassunk Gödön.

Épp ellenkezőleg. Nem csak elfogadtam, de minden eszközömmel segítettem is a gödi összefogást, hogy az sikeres legyen.

Amikor idén februárban Balogh Csaba polgármester elmondta, hogy egy fideszes képviselővel helyettesítené a DK-s és az LMP-s alpolgármestereket, én nem mentem be azzal a tv-be, hogy a Momentum összefogott volna a Fidesszel.

Pedig bevallom nagyon rossz volt átélni, hogy ilyen előfordulhat egy ekkora siker után alig 4 hónappal.

Inkább felhívtam a kollégáidat, hogy közösen, a közös ügy, a város vezetése, és a jövőbeni kormányváltás reményében találjunk megoldást a Gödön kialakult rossz helyzetre.

Március 6-án Brüsszelben hagyva a családomat Gödre utaztam, hogy átbeszéljük a kialakult helyzetet, és megoldást találjunk. Polgármester úr beszámolója után én következtem, de ő pár perc után belém fojtotta a szót, mondván ő inkább sietne haza a családjához. Szerencsére ezen a megbeszélésen a Momentumot képviselő kollégád maradásra bírta őt, és folytatni tudtuk a beszélgetést.

Ekkor polgármester úr elismerte, hogy létezik egy ilyen elképzelés, amely szerint az ellenzéki pártok képviselői helyett, inkább egy fideszes alpolgármesterrel vezetné a várost. Ezt a tervet később, egy frakciómegbeszélésen is elismételte.

Sem ekkor, sem amikor Fideszhez köthető emberekkel kezdte körbe venni magát a hivatalban nem mondtam, hogy a Momentum összejátszik a Fidesszel.

Amikor polgármester úr főtanácsadójáról kitudódott, hogy közel áll Mészáros Lőrinchez, és megdöbbentően jó véleménnyel van Orbán Viktor strómanjáról, én akkor sem mondtam, hogy a Momentum összefogott volna a Fidesszel.

Amikor polgármester úr a testületi döntés ellenére önhatalmúlag megbízott egy meglehetősen kétes megítélésű embert, a Sólyom Airways korábbi vezetőjét, én nem neveztem korruptnak sem a polgármester, sem a Momentumot.

Jeleztem felétek ezeket a problémákat, mert azt reméltem, hogy közösen megoldást találhatunk!

Nem ítélkezni szeretnék, nem eldönteni, hogy ki árult el kit, és kinek van több mindenben igaza.

Egy dologhoz viszont ragaszkodom.

Azt szeretném, ha Magyarországnak, és a választókerületnek is demokrata vezetője lenne 2022 tavaszától!
Ehhez azonban be kell bizonyítani, hogy itt is képesek vagyunk eredményeket elérni. Ellenkező esetben egy óriási fegyvert adunk a Fidesz kezébe.

Szerintem sosincs késő! Nem lehet késő, mert a Gödiek változást akarnak, épp erre szavaztak októberben, és ha közösen kijavítjuk a hibákat, akkor talán velünk tartanak 2022-ben is.

Vádaskodással, háborúskodással nem leszünk előrébb. Abból csak rombolás, és kár lesz. Eredmények, fejlődés aligha.

Jobban örültem, amikor győztes arcokat láttam októberben, mint most, amikor a kimerült “hősök” kínlódását kell végignézni.

A közös győzelemhez vezető úton a bűnbakok és az egyéni érdekek akadályt, míg a kompromisszumok segítséget jelentenek számunkra.

Azt javaslom, hogy nőjünk fel a feladathoz, amire vállalkoztunk, és tegyünk meg mindent a közös siker érdekében!

Barátsággal,
Rónai Sándor

Tisztelt Pártelnök Úr, kedves András!Sokáig hallgattam a Gödön kialakult helyzet miatt, miközben hónapok óta ezzel az…

Közzétette: Rónai Sándor – 2020. július 7., kedd

.

 

Valódi Hírek