Nem dőlhetünk hátra: Kiderült, mikorra várható a vírus újabb hulláma

És az is, hogy mi volt a vizsgálat eredménye, amelyet a magyarországi koronavírus-járvány helyzetéről készített négy magyarországi orvosegyetem.

Átfogó vizsgálat zajlott Magyarországon az új koronavírus terjedéséről a statisztikai hivatal és négy hazai orvosegyetem összefogásával.

A részletes eredményeket szerda délelőtt, a Semmelweis Napon ismertették a Semmelweis Egyetemen.

A vizsgálatban 10 600 résztvevő eredményeit egyenként ellenőrizni kellett. 12 ezer kérdőívet is át kellett tekinteni – fogalmazott a tájékoztatón Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora.

Mag Kornélia, a statisztikai hivatal matematikusa azt magyarázta: minél nagyobb létszámú mintára volt szükség, hogy országos mellett regionális és korosztályra is vetíthető adatokhoz is jussanak a járvány terjedéséről.

Kiderült: a május 16-án lezárult vizsgálat ideje alatt Magyarországon 2421 koronavírus-fertőzött volt, ez 10 ezer főre vetítve 2,9-3.

Tízezer, Magyarországon élő lakos közül 68 lehetett eddig pozitív addig – a reprezentatív minta szerint.

65 év fölött 10 ezer főre 85 fertőzött jutott Magyarországon – derült ki.

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora sikeresnek nevezte Magyarország stratégiáját a koronavírus-járvány kezelése során, de azt is mondta, hogy továbbra is van esély egy második járványhullámra.

Az első hullámhoz hasonlóan várhatóan azt is behurcolt esetek indítják majd el, főleg, hogy a környező országokban, Romániában, Ukrajnában, Bulgáriában és Albániában is nagyon sok ugyanis még az új fertőzött.

Az újabb felfutásra Merkely Béla novemberre számít, ezért is lesz egy újabb átfogó fertőzöttség-vizsgálat szeptember végén-októberben – közölte.

Valódi Hírek