Folytatódik az eszméletlen pénzszórás: Kiderült, mennyibe kerül a tűzijáték

Ennyivel nőne az eddig 6 milliárdos költség.

Ahogyan beszámoltunk róla: nettó 6,5 milliárd forintba kerül az a háromnapos rendezvénysorozat, amelyet az államalapítás ünnepére időzít a kormány.

Ebben a költségben még nincs benne a tűzijáték ára. Most kiderült: a Magyar Turisztikai Ügynökség szerződéstervezetében

nettó 1,3 milliárd forintos becsült árral számol.

A tervezet szerint keretszerződésről van szó. A feladat összetett, a zenei alap, a látványtervezés és az uszályok telepítése ugyanúgy beletartozik, mint a zárt láncú kommunikáció megszervezése.

A megbízást – tekintettel arra, hogy augusztus 20-áig már nincs túl sok idő és a járványhelyzet miatt még a megrendezés is bizonytalan volt – hirdetmény nélküli eljárásban pályáztatták meg.

Az elmúlt években egyébként csak 222 millió forintba került a félórás augusztus 20-ai budapesti tűzijáték.

Így összesen már 7,3 milliárd forintnál tartunk, miközben a lassan életveszélyes Lánchíd felújítására csak 6 milliárdot adna a kormány Budapestnek.

Karácsony Gergely főpolgármester nemrég közösségi oldalán fel is tette a kérdést:

„Kinek mi a fontos? Nekünk a cselekvés, nekik a látvány. Nekünk a város, nekik a propaganda. Nekünk a Lánchíd, nekik a tűzijáték” – írta. Hozzátette: „A Lánchídról szóló mérnöki jelentés világossá teszi, hogy a híd állapotának változásához, a híd bevonatának állagromlásához, a rozsdásodáshoz jelentős mértékben járultak hozzá az augusztus 20-i tűzijátékok. Csak ezt a részt valamiért eddig nem idézték a Lánchídból politikai fegyvert kovácsolni akaró kormányemberek.”

Valódi Hírek