Eszméletlen pénzszórás: mutatjuk, mennyit szán a kormány az augusztus 20-i ünnepségekre

Többet, mint a Lánchídra.

Nagyszabású, háromnapos Szent István-fesztivált tervez a kormány augusztus 20. alkalmából — harangozták be májusban, majd Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója ezt azzal toldotta meg, hogy Európa legnagyobb fény- és tűzijátékát szervezik meg, amely a dunai rakpartok több mint négy kilométeres szakaszán lesz látható.

A 24.hu közölte: a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH), valamint a Turisztikai Marketingkommunikációs Ügynökség Zrt. által kötött szerződésből az derül ki, hogy ez a 3 napos fesztivál idén nettó 6 milliárd 575 millió forintba kerülhet. Ráadásul

ebben a tűzijáték ára nincs is benne,

az erre kiírt közbeszerzési eljárás jelenleg ajánlattételi szakaszban van.

Hogy a hatalmas összegből pontosan hol és milyen rendezvényeket szerveznek, a szerződés törzsszövegéből nem derül ki.

A kormánypárti Magyar Hírlap korábban arról cikkezett, hogy az augusztus 20-i rendezvénysorozat akár a koronavírus utáni újrakezdést is szimbolizálhatja Magyarország számára.

Ezzel azonban sokan nem értenek egyet.

Egy mostanra 82 ezer aláírásnál járó civil petíció elindítója úgy fogalmazott: a világjárvány utáni újrakezdést jobban szimbolizálná, ha lemondanánk az augusztus 20-ára tervezett grandiózus pénzégetésről, és valami újat találnánk ki. (ITT lehet aláírni.)

Egy másik petíció is elindult „Lemondok a tűzijátékról a Lánchíd javára” elnevezéssel. (Ez pedig ITT van.)

A Lánchíd felújítására a kormány 6 milliárd forinttal segítené ki a fővárost, csakhogy a fővárosi forrásokkal együtt – Budapest 17,3 milliárddal tud beszállni – sem elég ez a pénz.

A kormány ugyanis egyelőre ragaszkodik ahhoz, hogy a Lánchíd mellett egyúttal az Alagutat is újítsák fel, hiába kérte Karácsony Gergely főpolgármester korábban, hogy a szűkös keretre tekintettel legyen elég egyelőre a Lánchíd felújítása.

Az Index még 2013-ban (!) írta: egyre több helyen lyukad át a Lánchíd vasburkolata. A híd erősen korrodálódik, de a szerkezet még jól bírja. „A felújítás terveit nemrég kezdték el készíteni, maga a rekonstrukció 2015-ben kezdődhet meg” – írták. Ebből Tarlós István főpolgármestersége semmi nem lett.

Valódi Hírek