Káslerben már nem bízik a kormány? Állandósítják a Müller Cecília-féle járványügyi kommandót

Talán nem véletlenül dugták el az emberminisztert az első sajtótájékoztató után.

A járványügyi készenlét pillére lesz a járványügyi bevetési egység – ezt mondta Lakatos Tibor, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője a szervezet eligazító ülésén hétfőn Budapesten.

Az ezredes szerint „a védekezés új fázisába lépett„, „új szervezeti egységek és együttműködési formák szükségesek, hogy felkészüljünk a járvány további támadására” és továbbra is „fenntarthassuk a hatékony védekezési képességünket„.

A katonásdi ezek szerint tovább folytatódik.

A járványügyi bevetési egységről szólva elmondta: a kormány döntése alapján ez a szervezet fog részt venni az elsődleges feladatok végrehajtásában és támogatást nyújt az illetékes hatóságoknak. Hogy ez pontosan mit jelent, egyelőre nem tudni, de az biztos, hogy maradnak a katonák a kórházakban.

A hatfős egységet Müller Cecília helyettese, Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos vezeti.

Ha az operatív törzs vezetőjének tudomására jut, hogy intézkedésre van szükség például egy kórháznál vagy idősotthonnál, akkor utasítja őt mint az ügyeleti központ vezetőjét, ő pedig az ügyeleti központon keresztül értesíti a bevetési egység vezetőjét, tagjait, valamint az országos kórházfőparancsnoki törzset.

Ezt követően a bevetési egység tagjai egymással egyeztetve, saját hatáskörben kezdik meg a munkát, ahogy a kórházfőparancsnoki törzs is jelentést tesz az országos kórházfőparancsnoknak, aki ugyancsak saját hatáskörben teszi meg a szükséges intézkedéseket.

Ebből úgy tűnik, hogy Kásler minisztert immár teljesen kihagyják a járványügyi védekezési feladatokból.

Szabó Enikő helyettes tisztifőorvos immár jogosult azonnali korlátozó intézkedések bevezetéséről dönteni. Például látogatási tilalmat, kijárási tilalmat, területlezárást, kijárási korlátozást rendelhet el.

Az egység tagja még a katasztrófavédelem illetékese, a kórházfőparancsnoki törzs vezetője, a mentőszolgálat orvosigazgatója, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ helyettes főigazgatója, valamint a Magyar Honvédség Vegyivédelmi Zászlóaljának parancsnoka.

Valódi Hírek