Megszólalt az EMMI a vasalódeszkás tanárt megalázó igazgatóról: „Túlkapás történt”

Több szakmai hibát is elkövetett az igazgató.

Az ATV Híradó megkeresésére az EMMI Sajtó- és Kommunikációs főosztálya azt közölte: a tárca egyértelmű túlkapásként értékeli a tankerületi igazgató eljárását, amivel megalázott egy tornatanárt.

Hozzáteszik: „tekintettel arra, hogy az érintett tankerületi igazgató több szakmai hibát is vétett az utóbbi időszakban, lemondását el fogjuk fogadni”.

Mint arról mi is beszámoltunk, Balázs József, a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ vezetője június 15-i hatállyal távozik posztjáról.

Balázs Józsefnek az elmúlt hónapokban több vitatható intézkedése is országos sajtóvisszhangot váltott ki. Ilyen volt a szentesi gimnázium felvételi feltételeinek utólagos módosítása is.

Mostani döntésének közvetlen előzménye azonban az, hogy fellépett egy tornatanár ellen, aki a járvány idején – hogy a távoktatást kicsit színesebbé tegye – egy vasalódeszkán fekve próbálta megtanítani az úszás alapjait a gyerekeknek.

A Klebelsberg Központ szerint azonban egy szülő bejelentést tett, a tankerület vezetője pedig erre eltiltotta a tanárt az oktatástól.

Balázs József emellett megalázó feladatokat is kitalált a testnevelőnek, akinek mindennap el kell készítenie a részletes óravázlatot, pontos utasítással és elküldenie a tankerületi vezetőnek. Teljesen fölöslegesen, pusztán büntetésből, a diákokat ugyanis már nem taníthatja.

Ebben az ügyben az oktatási jogok biztosa, Aáry-Tamás Lajos ombudsman is vizsgálatot indított.

Valódi Hírek