Dobrev Klára nagyon felhúzta magát azon, amit a tróger Kásler a mellrákról mondott

A mellrák elleni összefogás fővédnökeként is tiltakozik Kásler rettenetes kijelentései ellen.

Dobrev Klára hétfőn a közösségi oldalán reagált a humánminiszter nyilatkozatára.

Mint írja:

„Rettenetes Kásler Miklós felelőtlen kijelentése.

Az egészségügyért is felelős miniszter egy interjúban arról beszélt, hogy nincs következménye, ha elhalasztják a mellrák szűréseket.

Orvosként, az onkológiai intézet volt vezetőjeként pontosan tudnia kell, hogy ez ostobaság.

Évekig voltam az Összefogás a Mellrák Ellen fővédnöke. Számtalanszor találkoztam kétségbeesett nőkkel, akiknél, ha időben diagnosztizálják a daganatot, meggyógyulhattak volna.

Szörnyű volt hallgatni azokat a történeteket, hogy a betegek nem jutottak időben orvoshoz, és nem tudták elkezdeni a megfelelő kezeléseket.

Minden szakértő tudja, hogy mennyire sokat számít 1-2 hónap.

Kásler Miklósnak is tudnia kell! Éppen ezért botrányos a kijelentése. Kásler Miklós senki életével nem szórakozhat!”

Rettenetes Kásler Miklós felelőtlen kijelentése. Az egészségügyért is felelős miniszter egy interjúban arról beszélt,…

Közzétette: Dobrev Klára – 2020. június 8., hétfő

.

Valódi Hírek