Undorító: Mégsem kapják meg a beígért 500 ezres juttatást a gyógyszerészek

Az utolsó pillanatban lehúzták őket a listáról.

A Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke közleményben kért bocsánatot a döntéshozók helyett a gyógyszerészektől, amiért ők nem kapnak egyszeri bruttó 500 ezer forintos juttatást.

Hankó Zoltán péntek esti közleményében azt írja:

„Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár ma délutáni szóbeli tájékoztatása szerint az EMMI által készített előterjesztésben a lakossági gyógyszerellátást biztosító gyógyszerészek és (szak)asszisztensek még szerepeltek, azonban a végső döntés meghozatala során a juttatást kapók listájáról lehúzásra kerültek. Az indoklást az államtitkár asszony nem ismeri.

A Magyar Gyógyszerészi Kamara nevében minden gyógyszerésznek és (szak)asszisztensnek ez úton is köszönöm a járvány alatti helytállását, amellyel – az egész egészségügyben szinte egyedülálló módon – valamennyi gyógyszertár folyamatosan, közvetlenül és teljes körűen elérhető volt a járvány ideje alatt is.”

A juttatást az egészségügyi dolgozók július 1-jével kapják meg.

(via Index)

Valódi Hírek