Pánik a NATO-ban: Amerika felmondta a legfontosabb fegyverzetellenőrzési szerződést

Sürgősséggel összeül a NATO nagyköveti tanácsa.

Donald Trump bejelentette, hogy az amerikai kormányzat felmondja a Nyitott Égbolt Szerződést.

Az amerikai elnök a döntését azzal indokolta, hogy „Oroszország nem tartotta tiszteletben az egyezményben foglaltakat. Mindaddig, amíg nem tartják tiszteletben, kivonulunk az egyezményből” – jelentette ki az elnök.

A Nyitott Égbolt Szerződést 1992 tavaszán írták alá és 2002-ben lépett életbe.

A több mint 30 aláíró állam között van az Egyesült Államok mellett Kanada, Oroszország, Ukrajna, az Egyesült Királyság, Lengyelország és Magyarország is.

A szerződésben résztvevők arra vállalnak kötelezettséget, hogy kölcsönösen megnyitják egymás számára a légterüket, s engedélyezik a fegyvertelen megfigyelő repülőgépek átrepülését.

A NATO minden szövetséges országa egyetért abban, hogy a fegyverzetellenőrzés, a leszerelés és az atomfegyverek terjesztésének tilalma kulcsfontosságú eleme a biztonság elérésének a NATO számára.

„Különösen aggódunk amiatt, hogy Oroszország korlátozta az ellenőrző repüléseket egyes területei felett. A szövetségesek konzultálni szándékoznak a szerződés jövőjéről, és az Észak-atlanti Tanács pénteken összeül a probléma megvitatására” – áll a NATO közleményében.

Heiko Maas német külügyminiszter arra kérte az Egyesült Államokat, hogy „gondolja újra” a döntést, Oroszországot pedig arra, hogy maradéktalanul hajtsa végre az egyezményben foglaltakat.

Valódi Hírek