Gyurcsány alaposan leszedte a keresztvizet a nőgyűlölő Kövér Lászlóról (+videó)

Sőt kezdeményezi, hogy ezentúl ne álljanak fel a képviselők, ha bejön a házelnök.

„Ez náci beszédmód és gondolkodásmód, mi több: ez sztálinista beszédmód és gondolkodásmód”

– jelentette ki Gyurcsány Ferenc hétfői napirend előtti felszólalásában, Kövér László múlt heti szavaira reagálva.

Mint ismert, Kövér a múlt héten a Demokratának nyilatkozva azt mondta:

„Ez az ellenzék

nem a magyar nemzet része,

hanem ennek a világelitnek a komprádor alakulata, (…) a globalista, nemzetellenes hálózat része.”

A DK elnöke ezekre a gondolatokra reagálva azt mondta, a házelnök nevét nem ejtve ki: nem ismer egyetlen egy olyan meghatározást sem, amely

„kormánypárti politikus kezébe adná annak a lehetőségét, hogy meghatározza, ki a magyar nemzet része”.

Gyurcsány felelevenítette Kövér László egy másik kijelentését is, amely szerint a házelnök „szánalommal tekint azokra az ellenzéki politikusokra, akiknek személyi száma 2-essel kezdődik”.

A DK elnöke közölte:

„Ez valami olyasmi világszemléletet sugall, ami élesen ellenáll mindennel szemben, amit mi gondolunk.

Használhatnék durva szavakat, inkább egyet mondok: álljanak oda édesanyjuk, lányaik, feleségük elé, és mondják meg nekik, hogy ti kisebbrendűek vagytok”

Gyurcsány szerint aki a magyar ellenzéket nem tekinti a nemzet részének, aki megvetéssel beszél a nőkről, aki az ellenzéket külföldi ügynököknek tarja, az nem érdemel tiszteletet.

Ezért

„nem szabad a házelnököt felállással köszönteni,

tisztelt elnök úrnak szólítani, a kormánypárti képviselőket tisztelt képviselőknek hívni” – mondta Gyurcsány, akinek a felszólalását itt tudod megnézni:

Nézd vissza Gyurcsány Ferenc napirend előtti felszólalását!"Aki, a magyar ellenzéket nem tekinti a nemzet részének,…

Közzétette: Demokratikus Koalíció – 2020. május 4., hétfő

.

Valódi Hírek