Gyurcsány Ferenc: Nem csábítjuk az MSZP-seket, maguktól jönnek

A DK elnöke cáfolta a népszerű rágalmakat a levadászásról.

A csütörtöki Magyar Narancsban hosszú interjú jelent meg Gyurcsány Ferenccel azok után, hogy két budapesti MSZP-s polgármester is a legnagyobb ellenzéki párthoz, a Demokratikus Koalícióhoz igazolt.

A lap az alábbi részletet közli kedvcsinálóként az interjúból:

Magyar Narancs: Tóth Bertalan, az MSZP elnöke és az LMP-s Ungár Péter is megfogalmazta azt a kritikát, hogy a DK más ellenzéki pártok kifosztására építi személyzeti politikáját.

Gyurcsány Ferenc: Abban az értelemben van személyzeti politikánk, hogy független, korábban a pártpolitikában nem részt vevő, hiteles közéleti személyiségeket hívunk a DK-hoz, ilyen volt Kálmán Olga vagy Dávid Ferenc. Ezekben az esetekben nekem személyesen is van dolgom, hónapokig tartó megbeszélések előzik meg a bejelentéseket.

A kritikák apropója a két budapesti kerületi vezető – Kiss László III. és Szaniszló Sándor XVIII. kerületi polgármester – átlépése, de pártpolitikusokat soha nem hívtam. Embereknek változnak a nézeteik, ez normális folyamat, ahogy az is természetes, hogy a kilépéseket elszenvedő pártokban ez rossz érzéseket szül.

Ha az embert otthagyja a barátja, annak nem örül, és működik a kognitív disszonancia elleni harc is, nem magunkban keressük a hibát. (…)

Magyar Narancs: Szervezetileg hogy néz ki egy átlépés? A III. kerületi polgármester például a DK III. kerületi szervezeténél jelentkezett?

Gyurcsány Ferenc: Online zajlik a jelentkezés, és azt hiszem, hogy a helyi elnökségek döntenek.

Magyar Narancs: Amikor polgármesterekről van szó, önt azért tájékoztatják?

Gyurcsány Ferenc: Én tudtam róla először. Ebben a szobában reggel kilenctől egyig-kettőig tárgyalok, aztán délután négytől este nyolcig-kilencig. A művészeti és tudományos élet képviselői, üzletemberek, politikusok váltják egymást. Az elmúlt két-három hónapban az összes budapesti ellenzéki polgármesterrel beszélgettem, nagyon sok vidékivel is.

Magyar Narancs: Tehát először önnel beszéltek a volt MSZP-s polgármesterek, és aztán jelentkeztek hivatalosan a DK-ba?

Gyurcsány Ferenc: Itt ültek nálam, a legőszintébben azt hittem, hogy Budapestről, az országról fogunk beszélni. A találkozó felénél láttam, ők lényegében azért jöttek, hogy átlépjenek a DK-ba. A maradék időben arról beszélgettünk, hogy átgondolták-e, hogy milyen a viszonyuk a helyi DK-val. Kiderült, hogy magukban ezt már elrendezték. Most mit mondhattam volna? Abban maradtunk, hogy akit kell, belül tájékoztatunk, és egy-másfél hét múlva tartunk egy sajtótájékoztatót. De egy nap alatt kiszivárgott az Indexhez.

A teljes interjút az eheti Magyar Narancsban találod!

Valódi Hírek