A DK megüzente: Nem hajlandók átadni Orbánéknak a budapesti színházakat

Ellenállnak a kormány kultúrháborújának.

A Fidesz által az Országgyűlésen rohamtempóval átvert színháztörvény-módosítás hatalmas felháborodást váltott ki a fővárosban.

Tavaly egy sokezres tüntetés mutatta meg, hogy ebből nem kér Budapest.

A DK mai közleményében azt írja, egyetértenek Karácsony Gergely főpolgármesterrel, aki a tüntetésen azt mondta:

„Amikor a színházak szabadságát védjük, akkor a város szabadságát védjük (…) Értjük a diktátum üzenetét és mi visszaüzenjük azt, hogy megvédjük a színházainkat (…) A szabad Budapest nem engedi, hogy elvegyék a szabadságát.”

Az új törvény szerint március 1-jéig kell a fővárosnak és a kormánynak megegyeznie a színházak működtetéséről.

A tárgyalásokon a kormány olyan megállapodást kíván áterőltetni, amely több budapesti színház működtetésének részleges, vagy teljes átadását jelentené az Orbán-kormánynak, a színházak további finanszírozásáért cserébe.

A DK közölte: az így létrejövő “mi színházunk – ti színházatok” rendszert határozottan elutasítják, mert minden színház a budapesti polgároké.

Elfogadhatatlan minden olyan terv, amely a fővárosi színházak működését akár csak részben is alárendeli az orbáni illiberális kultúrpolitikának.

Nem támogatunk olyan javaslatot, amely a fővárosi színházak működtetésének szabadságát veszélyezteti, azt az Orbán-kormány kegyétől teszi függővé.

– írja közös közleményében Gy. Németh Erzsébet, a DK fővárosi frakcióvezetője, valamint Niedermüller Péter, a Fővárosi Közgyűlés színházakért felelős bizottságának elnöke.

(dkp.hu)

Valódi Hírek