Koronavírus: Hét magyar kérte, hogy menekítsék ki őket Kínából

Bent rekedtek a lezárt zónában, a magyar külügy egyelőre nem tud eleget tenni a kérésüknek.

Más témában tartott kedden sajtótájékoztatót Szijjártó Péter külügyminiszter, de újságírói kérdéseket kapott a koronavírus ügyében.

Szijjártó elmondta: hogy a konzuli szolgálatoknál 24 órás szolgálatban vannak, az ügyeletek rengeteg telefont kapnak.

A külügyminiszter azt mondta: sem itthon, sem külföldön nem tudnak magyar fertőzöttről.

Azt is elmondta,

hét magyar azt kérte, menekítsék ki őket Kínából.

Az evakuálás Szijjártó szerint légi úton lehetséges, a magyar fél kapcsolatban van a németekkel, a portugálokkal és a franciákkal, utóbbiaktól szóbeli ígéretet kaptak, hogy segítenek az evakuálásban.

Azonban a franciák egyelőre nem kaptak berepülési és leszállási engedélyt Kínától.

„Mihelyt a kínaiak megadják a szükséges engedélyeket, a franciák indulnak. Az első adandó alkalommal ki tudjuk utaztatni a magyarokat.”

– mondta a külügyminiszter, aki senkinek sem ajánlja, hogy Hupej tartományba utazzon.

A nap folyamán megszólalt a koronavírusról Kásler Miklós is, ő azt mondta, a magyar kórházak felkészültek a koronavírusos betegek fogadására.

Kínában a fertőzöttek száma hétfő estig elérte a 4535-öt, míg a halálos áldozatok száma 106-ra nőtt.

Kapcsolódó cikkeink:

Baj van: Nem járt Kínában a koronavírussal azonosított németországi beteg

.

Üzent a WHO: Ezeket tartsd be, hogy ne kapd el a koronavírust

.

(via hvg.hu)

Valódi Hírek