Baj van: Nem járt Kínában a koronavírussal azonosított németországi beteg

Ez lehet az első olyan eset, amikor a vírus Kínán kívül terjedt emberről emberre.

Nem Kínában, hanem helyben, Bajoroszágban kapta el a megbetegedést a koronavírus-járvány első megerősített németországi fertőzöttje, egy 33 éves férfi – jelentették kedden német hírportálok.

Eddig rendre olyan embereknél mutatták ki a fertőzést, akik Kínában tartózkodnak vagy a közelmúltban jártak az ázsiai országban.

A bajorországi beteg egy autóipari beszállító cég, a Magyarországon is tevékenykedő Webasto munkatársa.

Egy kínai kolléganője fertőzhette meg, aki részt vett egy továbbképzésen a vállalat központjában, a München melletti Stockdorfban január 19-től 22-ig.

A sanghaji nő szervezetében hazatérése után, január 26-án mutatták ki a vírust. Németországi útja előtt nem sokkal meglátogatta szüleit a járvány gócpontja, Vuhan térségében. A továbbképzés idején még tünetmentes volt.

A bajor hatóságok most igyekeznek feltárni, hogy kivel volt kapcsolatban a kínai nő és a megfertőzött bajor férfi, akit elkülönítve ápolnak egy müncheni klinikán. Legkevesebb negyven embert vizsgálnak meg.

Német sajtójelentések szerint országszerte emelkedik a kereslet a gyógyszertárakban kapható arcmaszkok iránt, a szakértők azonban rámutatnak: a maszk csak korlátozott védelmet nyújt a kórokozótól.

Hogy mit tehetsz azért, hogy ne kapd el a koronavírust, arról a WHO ajánlásait >>itt olvashatod el<<.

Üzent a WHO: Ezeket tartsd be, hogy ne kapd el a koronavírust

.

(MTI / Nyugati Fény)

Valódi Hírek