Itt az új törvény: Kötelező lesz nemzeti színű zászlócskákat tűzni a sertéshúsba a boltban

Brutálisan drágul, de legalább nemzeti!

„Január 15-től a húspultban lévő csomagolatlan sertéshúsokra jól láthatóan ki kell írni a termék származását, sőt a nagyobb boltokban még nemzeti színű zászlókat is ki kell tenni a szöveg mellé”

– írja a G7.hu gazdasági portál.

A lap hozzáteszi, az intézkedés csak a sertéshúsra vonatkozik, a baromfi, a marha és az egyéb húsoknál nem kell jelölni a termék származását.

A zászlócskákat csak a 200 négyzetméternél nagyobb, húspulttal rendelkező boltokban kell használni majd, azaz a hipermarketekben, szupermarketekben.

Azokat az üzleteket – például Aldi, Lidl, Penny Market – ahol előre csomagolt húst árulnak csak, nem érinti a módosítás, hiszen a csomagoláson eleve fel van tüntetve a származás.

A lapnak a Spar azt mondta, nekik 295 szupermarketben és 34 Interspar hipermarketben kell zászlókat kitűzniük.

Az intézkedés értelmében egy sertéskarajon akár kétféle zászló is lehet majd. Megkérdezték ugyanis a Nébih-et, hogy egy Szlovákiában nevelt, osztrák vágóhídon levágott, de Magyarországon kiszerelt sertéskarajra milyen zászlót kell tűzni, a válaszból pedig kiderült:

„a tartás helye és a vágás helye dönti el a zászló kérdését, ha ez a kettő megegyezik, akkor egyértelmű származási helyként ezt az országot kell megjelölni. Ha azonban más országban vágták le, mint ahol tartották, akkor mindkét zászlót ki kell rakni”.

A Spartól a portál egyébként azt is megtudta, hogy igazából valódi verseny a húsok között a zászlócskákkal nem igazán lesz, hiszen a rendszer olyan, hogy egyszerre csak egy fajta sertéshús van a pultban, ha elfogy, akkor jöhet a csere (és a zászlócsere).

„A magyar sertés irányába tehát csak úgy tudná terelni a vevőket a kormány, ha arra venné rá őket, hogy például egy külföldi zászlót meglátva karaj helyett inkább a magyar kokárdás combot vásárolja meg” – jegyzi meg a lap.

(G7.hu / Index)

Valódi Hírek