Ki kellett vonni a forgalomból hat „felújított” metrókocsit, mert felzabálta őket a rozsda

Két és fél éve vettük az oroszoktól a bóvli szerelvényeket.

Arról a hat kocsiról van szó, amelyeket a „felújított” orosz metrószerelvények közül elsőként szállítottak Budapestre – tudta meg az mfor.hu.

A beszerzés

69 milliárd forint

értékű volt, de „nagyobb a baj, mint gondolták”. Az, hogy a kocsikon elkezdődött a korrózió, már ideérkezésük után kiderült. Először 2017 májusában az ajtók környékén jelentek meg rozsdafoltok, ezt jelezték a gyártónak.

A Metrovagonmas az első 13 szerelvény (darabonként hat kocsival) leszállítása után közölte, hogy a gyártó megváltoztatta a technológiát, most már nem lehet gond.

A lap szerint éppen ez a szállítmány, amelynek kocsiszekrényei évek óta áztak a cég udvarán.

Aztán előjöttek a foltok a tetőfelületen, most pedig a padlón.

Tarlós István átadja a méregdrágán „felújított” bóvli orosz metrókocsikat / fotó: MTI

A BKV új Igazgatóságának decemberi ülésén a fővárosi közlekedési cég egyik vezetője beszámolt a rozsdásodásról, de akkor még azt mondták:

felesleges független szakértővel megvizsgálni a kérdést.

Azt is mondta, hogy minden kocsin tud ennél tíz nagyobb problémát is, de ezzel együtt is fele annyi problémát generált eddig az orosz jármű, mint amennyit generáltak az Alstom szerelvények és a CAF-villamosok. Az igazgatóság elfogadta az érvelést.

A kocsikat csak a javítás után engedik vissza a forgalomba.

„Az alvázak rozsdamentességére vonatkozó jótállás csak 10 évre szól, míg a tervezési, valamint az anyag- és megmunkálási hibákra vonatkozó garancia csupán 36 hónap” – írja az mfor.hu.

A szerződés szerint

„ha egy hiba miatt ki kell vonni egy járművet a forgalomból és a javítása két napnál tovább tart, akkor onnantól napi 23 ezer eurót kell fizetnie az orosz félnek kártérítésként”.

Az orosz Metrovagonmas azonban nem fizet, ezért a BKV perre megy.

 

Valódi Hírek