Horváth Csaba hisztizve visszavonta a botrányos előterjesztést

A nyilvánosság ereje.

Lényegében a teljes magyar sajtó beszámolt róla az Átlátszó.hu nyomán, hogy Horváth Csaba, Zugló MSZP-s polgármestere a kerület gazdálkodásának átláthatóságát súlyosan sértő előterjesztéssel érkezett volna a önkormányzat hétfői alakuló ülésére.

Horváth úgy módosította volna a képviselőtestület szervezeti és működési szabályait, hogy a polgármesterként egyedül dönthetne a képviselőtestület hatáskörébe tartozó szinte bármely ügyben, ha a kérdést halaszthatatlannak minősíti.

Emellett

  • ingó vagyontárgyak esetében 150 millió forintra
  • ingatlanok esetén pedig 250 millióra

növelte volna azt az idáig mindkét esetben 50 millió forintos értékhatárt, ami felett a képviselőtestület hozzájárulására van szükség egy-egy döntésben.

A zuglói javaslat

súlyos korrupciós kockázattal

járt volna, mint arra szintén a teljes kormányfüggetlen sajtó felhívta a figyelmet.

Horváth Csaba hétfő reggel a közösségi oldalán bejelentette, hogy visszavonja az ominózus SZMSZ-módosítást, hogy „elejét vegye a további rosszindulatú politikai támadásoknak.”

A sértődött hangvételű posztban az MSZP-s politikus „manipulatívnak és félrevezetőnek” nevezi az Átlátszó.hu tényfeltáró portál cikkét, amely a lavinát elindította.

Horváth egyúttal fontos értéknek nevezte az átláthatóságot, amelyet ígérete szerint fenn fog tartani a jövőben is.

Védjük meg a közbizalmat!Tény, hogy Zugló a legátláthatóbban működő önkormányzatok közé tartozik, hiszen minden…

Közzétette: Horváth Csaba – 2019. október 27., vasárnap

.

 

Valódi Hírek