Az Ügyészség szerint Varju László súlyos testi sértést követett el az MTVA-ban, büntetőeljárást akarnak indítani ellene

Kezdeményezték az ellenzéki képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.

Polt Péter legfőbb ügyész újra indítványozta Varju László parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztését – közölte az Ügyészség.

Varju és több ellenzéki képviselő tavaly decemberben a túlóratörvény ellen tüntetők 5 pontját szerette volna beolvasni a köztévében.

Miután ez december 16-án nem sikerült nekik, „Varju László másnap délelőtt a stúdióba történő bemenetel érdekében nekirontott a biztonsági szolgálat sorfalának” – írja az Ügyészség.

„Dulakodás közben az egyik biztonsági őrnek több másodpercen keresztül kézzel megszorította a vádliját. Miután a biztonsági őrök társuk lábát kiszabadították, Varju Lászlót a stúdió ajtajától eltolták”

– állítják Polték, akik szerint Varju ezek után az MTVA-székház első emeletén be akart menni arra a folyosóra, ahol a vezérlő helyiségek találhatóak. A biztonsági őrök ki akarták vezetni Varjut, akivel szemben „erőszakos ellenállása miatt” testi kényszert alkalmaztak.

Varju László továbbra is ellenszegült, a földre feküdt, egy biztonsági őr lábát elkapta, majd kihúzta, melynek következtében a férfi a földre esett. A sértett az esés következtében nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett

– írta az Ügyészség, amely büntetőeljárást szeretne lefolytatni a DK-s képviselővel szemben, mivel Varju cselekménye „garázdaság vétségének, valamint súlyos testi sértés bűntettének megállapítására lehet alkalmas”.

Év elején szivárgott ki egy videófelvétel, amelyen az látható, hogy mi történt valójában Varju Lászlóval az MTVA székházában.

Eszerint a képviselőt fegyveres biztonsági őrök a földre vitték, kirúgták a lábát, majd csavargatták azt, ráültek a hátára, megpróbálták elrúgni a telefonját.

Sosem látott, döbbenetes videó került elő, amin vadállati módon rángatják Varju Lászlót az MTVA gorillái

.

A bíróság egyébként néhány hete első fokon megállapította, hogy nem dobhatták volna ki az ellenzéki képviselőket az épületből.

(Index / Nyugati Fény)

Valódi Hírek