Orbán a zárt frakcióülésen: Nyugalom, van még időnk 2022-ig

Hűteni próbálta a kedélyeket.

Mint arról beszámoltunk: Balatonalmádiban, kettős kordon mögött zajlik a Fidesz kétnapos, kihelyezett frakcióülése.

Az atv.hu információi szerint alig 20 perces beszédet mondott Orbán Viktor tegnap este a frakciótagoknak.

Orbán nem sokat beszélt Borkairól, röviden annyit mondott: vannak ügyek, amik a közösségük számára nem tolerálhatóak, ilyen Borkai Zsolt ügye is, de kilépett a Fideszből, és ezzel lezártnak tekinti az ügyet.

Az atv.hu szerint Orbán bűnbakokat sem keresett Balatonalmádiban a vasárnapi kudarcok és Budapest elvesztése miatt.

Ehelyett nyugalomra intett, azt mondta: csak semmi pánik, nem kell kapkodni, van idő 2022-ig. Elemezni kell a történteket, és levonni a következtetéseket.

Orbán emellett megköszönte Trócsányi Lászlónak, hogy vállalta a jelöltséget uniós biztosnak, és méltatta volt igazságügyminiszterét. Szavaiból az derült ki, hogy Trócsányi marad Brüsszelben EP-képviselő.

A miniszterelnök ugyanakkor nem szeretne egy új női uniós biztos-jelöltet is megnevezni.

Azt mondta, egy hivatalos jelöltje van: Várhelyi Olivér, aki nem politikus, hanem szakember. Az is egyértelmű volt a szavaiból, hogy “harcol még”, hogy Magyarországé legyen a bővítési portfólió az új bizottságban.

(atv.hu nyomán)

Valódi Hírek