Még könnyebbé tennék a kilakoltatásokat a választások után – Közösen tiltakoztak az ellenzéki polgármesterjelöltek (+videó)

Kiszivárgott a terv.

Hétfőn jelent meg a hvg.hu-n, hogy a Miniszterelnökség már dolgozik azon tervezeten, miszerint

az állami lakások bérleti szerződését is egyszerűen fel lehetne mondani hat hónapos felmondási idővel, rendes felmondással,

a világörökségi helyszíneken fekvő ingatlanok, a műemléki védelem alatt álló ingatlanok, illetve a műemléki jelentőségű terület jelleggel bejegyzett ingatlanok esetében.

Az eset miatt öt ellenzéki polgármesterjelölt közös tiltakozó sajtótájékoztatót tartott.

Gy. Németh Erzsébet, XVII. kerületi polgármesterjelölt elmondta: a kormány arra készül, hogy az elvett ingatlanokat felújíttatja és szállodaként, illetve egyéb turisztikai célokra használja.

A DK fővárosi képviselője kijelentette: ezeket az ingatlanokat valóban fel kell újítani, de továbbra is bérlakásként kell hasznosítani. Felszólította Tarlós Istvánt, nyilatkozzon arról, tudott-e a tervről és mit akar tenni az ügyben.

V. Naszályi Márta, I. kerületi polgármesterjelölt leszögezte: a budapesti műemlékek a köz tulajdonai, azokat mindenkinek joga van használni, ahogy arra is mindenki joga van, hogy továbbra abban a lakásban lakjon, ami már évek óta az otthona.

Úgy fogalmazott: a budai Vár műemléképületeiben már most is sorban készülnek a „fideszes mulatók”. Úgy tűnik, a magyar állam csak olyan lakásokra és műemléképületekre hajlandó költeni, ahová aztán a „fideszes kegyencek beköltözhetnek” – tette hozzá.

Soproni Tamás, VI. kerületi polgármesterjelölt egyértelműnek nevezte, hogy az Andrássy úton fekvő műemléki és világörökségi ingatlanokat is „át akarják játszani a NER-oligarchia kezébe”. A politikus szerint a jelenlegi lakók a kiköltözéskor a piacinál rosszabb árat kapnának kárpótlásként.

Niedermüller Péter, VII. kerületi polgármesterjelölt hangsúlyozta, a fővárosban lakhatási válság van és Erzsébetvárosban is ezrével élnek méltatlan körülmények között emberek. A

kormány, ami eddig nem segített rajtuk, most az állami bérlakásokat is saját magának akarja – mondta, hozzátéve, ez az intézkedéstervezet nem egyszerűen rossz, hanem morálisan elfogadhatatlan. Leszögezte, ha kell a légvégsőkig, a polgári engedetlenségig is elmennek az ügyben.

Pikó András, VIII. kerületi polgármesterjelölt azt mondta: az állam olyan lakásokat akar megszerezni a józsefvárosi Palotanegyedben, amelyekben jellemzően idős emberek élnek. Amennyiben nekik ki kell költözniük, akkor nem biztos, hogy meg tudják oldani a további lakhatásukat.

Bejelentette, ha megválasztják, minden jogi és anyagi segítséget megad az érintetteknek.

Videó:

Ellenzéki polgármesterjelöltek reagálnak a hírre, miszerint a Fidesz könnyebben kilakoltathatóvá tenné az állami bérlakások lakóinak egy részét. Élőben a Mércén!

Közzétette: Mérce – 2019. szeptember 23., hétfő

.

A Miniszterelnökség reakciójában tagadta, hogy ilyesmire készülnek és a „választásokba való beavatkozásnak” minősítette a hvg.hu cikkét.

Valódi Hírek