Szijjártó lepattintotta a német külügyminisztert, aki így inkább nem is jött Magyarországra

Ezt hogy gondolta?

Heiko Maas a Maccabi Játékok megnyitójára érkezett volna a magyar fővárosba, de Szijjártó Péter nem ért rá találkozni vele.

Bár be volt tervezve, végül lemondta Budapesti látogatását Heiko Maas német külügyminiszter, a Maccabi Játékok megnyitójára érkezett volna Magyarországra és találkozott volna Szijjártó Péterrel is.

A magyar külügyminisztérium azonban több mint egy hete jelezte:

a miniszternek más programja van,

a két politikus nem tud majd találkozni. Így már Maas is hagyta az egészet és Stephan Mayer, a német belügyminisztérium parlamenti államtitkára jött.

A Népszava német forrása szerint Heiko Maas látogatásának lemondása mögött nem politikai konfliktus áll, mégis jól jelzi a német-magyar kapcsolatok jelenlegi állapotát, hogy Szijjártó Péter „nem ért rá” egy négyszemközti beszélgetésre német kollégájával.

Frissítés:

Magyar Nemzet azt írja, nem Budapest, hanem Berlin mondta le a találkozót.

„A német külügyminiszter belpolitikai időponttorlódás miatt mondta le budapesti látogatását, nem azért, mert Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nem ért rá találkozni vele”

– mondta a lap megkeresésére Menczer Tamás államtitkár.

Valódi Hírek