Szánalmasan magyarázta az Orbán-pincsi, hogy Ursula von der Leyen szavai nem is a Fidesznek szólnak

A bizottsági elnök Európa gyengítőinek üzent.

Beszámoltunk róla, hogy az Európai Bizottság frissen megválasztott elnöke az első beszédében kijelentette:

„elszánt ellenfele leszek azoknak, akik gyengítik vagy gyengíteni szeretnék az európai értékeket”

A jogállam-romboló Fidesz-kormány kancelláriaminisztere, Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón reagált Ursula Von der Leyen kijelentésére, és azt bírta mondani:

„Együtt tudunk küzdeni azok ellen, akik az európai értékeket gyengíteni szeretnék,”

Gulyás szerint a magyar kormány az elmúlt években is azt vallotta, hogy

„Európának vannak értékei. Csak vannak, akik ezeket fel akarja adni. (..) Úgy gondoljuk, mi is ellenük küzdünk. Így aztán közös küzdelemre való felhívásnak tekintjük.”

Valódi Hírek