Már válságtanácskozást hívtak össze a Miniszterelnökségre, akkora a baj a kormányablakoknál

Orbánék elintézték, hogy alig legyen hivatalnok.

Válságtanácskozást hívott össze a Miniszterelnökség közszolgáltatásokért felelős államtitkára, hogy kitalálják, miként lehetne orvosolni a kormányablakoknál előállt létszámhiányt – írja a hvg.hu.

Március óta rengeteg dolgozó hagyta ott a kormányhivatalokat. A lelépési hullámot a Fidesz-kormány egyik törvénymódosítása idézte elő, amely szerint már nem számítják bele az ebédidőt a munkanapba, így az eddigi 8 helyett, legalább 8 és fél órát kell naponta dolgozni. Ez egy évben 14-15 plusz munkanapot jelent a hivatalnokoknak, miközben ugyanezzel a törvénymódosítással

25-ről 20 napra csökkent az alapszabadságuk.

Már áprilisban arról írtunk, hogy 2500-an kérték a felmentésüket, mostanra a létszámhiány beérett, embertelenül hosszúra nyúltak a fővárosi hivatalokban a várakozási idők. Mindezt tetézték azzal, hogy még 2018 nyarán létszámstopot írt elő a kormány,

így pótolni sem lehet a dolgozókat.

Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke úgy saccolt: csak a fővárosban 615, országosan pedig több mint 4000 dolgozó hiányzik a járási és megyei kormányhivatalokból.

Valódi Hírek