Ujhelyi István Dobrev Kláráékat okolja az MSZP történelmi vereségéért

Nem érti. Még mindig nem érti.

Vagdalkozó, vádoló interjút adott az MSZP kampányfőnöke, Ujhelyi István az Indexnek a pártja tegnapi megsemmisítő veresége után.

A valaha még kormányozni képes MSZP most vasárnap 6,6 százalékot kapott, miközben a Momentum a választók 9,9 százalékának, a Demokratikus Koalíció pedig a szavazók 16,3 százalékának bizalmát nyerte el.

Ujhelyi az újságíró kérdésére, hogy a DK jobban kampányolt-e, halálkomolyan azt válaszolta:

„Semmiben sem különbözött a kampányuk; az utcai és online jelenlétük, a megszólításuk módja, sőt azt hiszem, hogy sokszor kreativitásában, ügyek vitelében ügyesebbek is voltunk a DK-nál, de a Klára-brand nekik működött.”

Az Index ezután megkérdezi Ujhelyitől, hogy „esetleg nem azt büntették-e a szavazók, hogy az MSZP-P összefogásmantrában feladta az önálló karakterét?”

Ám a politikus itt sem tanúsít önvizsgálatot, sőt, elkezdi vádolni a Demokratikus Koalíciót:

Azt állítja, hogy a szociális Európa az MSZP „sztorija” volt, de

„a DK zseniális húzással az első napon átvette ezt a sztorit, méghozzá Dobrev Klárával. Copy-paste átvették az egész programunkat, ráültek a sztorinkra, és a saját jelszavaikkal, valamint Klárival elvették tőlünk. Ügyesen csinálták.”

Azt a logikai bukfencet nem magyarázza meg Ujhelyi, hogy ha állítólag mindkét párt ugyanazt mondta a kampányban, akkor a DK-ra miért szavaztak két és félszer többen, mint az MSZP-re.

NYF-Kommentár: Tényleg nem akarunk tanácsot adni Ujhelyi Istvánnak, sem az MSZP hulláján ugrálni, de érdemes lenne neki is elolvasni a Pulitzer-emlékdíjas Tóta W. Árpád mai elemzését arról, hogy miért a DK-t és a Momentumot választották az ellenzéki szavazók:

Tóta W. Árpád: Gyurcsányék megmutatták, hogy a Fideszen kívül is van élet

.

Valódi Hírek