Szijjártóék most a holland nagykövetet kérették be, mert a holland kormányfő „megsértette” őket – Ezt mondta

Paprikajancsi-diplomácia.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) „a holland miniszterelnök elfogadhatatlan kijelentései miatt” bekérette a budapesti holland nagykövetet – közölte a tárca csütörtökön az MTI-vel.

Azt írták, a találkozón Menczer Tamás, Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára visszautasította Mark Rutte holland miniszterelnök „alaptalan vádaskodásait”.

Az államtitkár szerint a magyar kormány nemet mond a bevándorlásra, és „ez sokaknak nem tetszik, minden kritikának ez az alapja”.

Menczer Tamás hozzátette: az alaptalan bírálatok elfogadhatatlanok, a magyar emberek kétharmados többséggel választották meg az Orbán-kormányt, és ezt mindenkinek tiszteletben kell tartania.

A De Telegraaf holland lap beszámolója szerint egyébként Mark Rutte miniszterelnök azt mondta: az EU „nem tökéletes, ezért megvan az oka, hogy az emberek néha elfordulnak tőle, de a tökéletlensége ellenére nem engedhetjük meg magunknak, hogy hátat fordítsunk neki”.

Mark Rutte szerint azonban néhány európai politikus éppen ezt csinálja.

„Ott van például Magyarország, ahol a jogállamiságot nem tartják tiszteletben, és mindezt úgy csinálják, mintha annak semmi következménye nem lenne”

– fogalmazott a holland miniszterelnök.

(MTI)

Valódi Hírek